Oldal kiválasztása

Muzsikás karácsonyra

Szerző: | 2010-12-22.

Szeretem az ilyen intim helyeket, majd biztos összezenélek valakivel a közönség soraiból, mert a muzsikálás erről szó, kapcsolatot teremteni egymással – mondta Sipos Mihály még a fellépés előtt. Az Arácsi Népházban a Muzsikás együttes adott teltházas karácsonyi koncertet.

A három és fél évtizede működő Muzsikás együttes itthon és külföldön egyaránt ismert és közkedvelt. Sokoldalúságukra jellemző, hogy otthonosan mozognak mind a folk, népzenei és világzenei fesztiválokon, mind komolyzenei, alternatív zenei, jazz, kelta zenét kedvelő, vagy zsidó zenei rendezvényeken. Ezúttal az Arácsi Népházban adtak teltházas koncertet. Akik már nem fértek be a terembe, az udvaron felállított kivetítőn nézték végig az estet.

A zenekar nem hazudtolta meg önmagát, ezúttal is volt kalotaszegi, mezőségi, moldvai, gyimesi és palatkai zene, köztük pedig Hamar Dániel anekdotázott.

– Ez a harmadik karácsonyi koncertünk ebben az évben, a Művészetek Palotájában játszottunk legutóbb. Nagyon jó érzés volt ebbe a füredi kis térbe belépni, kedvelem az iolyan helyeket, ahol közvetlen kapcsolatba lehet lépni a közönséggel. Nem először vagyunk itt a városban, idén nyáron már felléptünk itt és az egyik iskolában is tartottunk a gyerekeknek egy rendhagyó zeneórát. Ezt nagyon fontosnak tartom, hiszen a heti egy énekóra nagyon kevés, meg kell velük ismertetni az élő zene varázsát, hiszen ez adja meg az érzelmi kötődést, ez az igazi élmény– válaszolta kérdésünkre Sipos Mihály hegedűs.

A Muzsikás számos díj és kitüntetés birtokosa. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc-, a Magyar Örökség -, a Prima Primissima- és a Kossuth díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték.

A koncert előtt Bóka István polgármester mondott köszöntőt, kiemelve: ugyan hivatalosan még nem adták át a Népházat, az már most is fontos rendezvényeknek ad helyet. – A felújított népház, közösségi térként, regionális szervezetek színteréül és bemutatótérként egyaránt funkcionál, itt kap helyet a város közgyűjteménye és a postamúzeum – hangsúlyozta a polgármester.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
február 21 - február 27
  • 21
    Nincsenek események
  • 22
    Nincsenek események
  • 23
    Nincsenek események
  • 24

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2022.02.24
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Enyedi Sugárka Jazz Tett koncertje.

  • 25

    Kommunizmus áldozatainak emléknapja

    16:30 -18:00
    2022.02.25
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Megemlékezés.

    Örökség

    18:00 -20:00
    2022.02.25
    Balatonfüred, Zákonyi utca 1/b
    Balatonfüred, Zákonyi utca 1/b

    Beszélgetés az örökség jelentőségéről.

  • 26

    Füst Milán 55

    13:00 -20:00
    2022.02.26
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Filmvetítés és beszélgetés.

  • 27
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004