Oldal kiválasztása

Új kutatóközpont a városban

Szerző: | 2011-02-19.

Átadták azt a 400 m2 alapterületű kutató-fejlesztő központot, amely a PharmAgora Életminőség Klaszter egyik fontos bázisa lesz. Az egészség- és gyógyszeriparban résztvevő klasztert 2007-ben hozta létre 11 kis- és középvállalkozás azzal a céllal, hogy összefogja az érintett cégek tevékenységét.

Az épületet európai uniós pályázat segítségével hozták létre mintegy 86 millió forintból, ennek felét fedezi a támogatás. A centrum létrehozásában érintett hat klasztertag egy projektcég, a Diemag-C Kft. keretében innovatív humán orvos-diagnosztikai és életminőséget javító eljárásokat dolgoz ki, új mérőrendszerek segítségével. Az épületet az esélyegyenlőséget és a környezetvédelmi irányelveket szem előtt tartva építették meg, geotermikus fűtés lévén földgázt egyáltalán nem használnak.

– Nagyon fontos ez a beruházás, ezzel a teljes programot, amely 2012. szeptemberében zárul, 65 százalékban teljesítettük -mondta Grosz György a klaszter elnöke. Budapestről a kutató-fejlesztő részlegünk költözött most le Balatonfüredre, ahol teljes támogatással fogadtak bennünket -tette hozzá az elnök. Az épületben helyet kapott minden, ami az új orvosi műszerek fejlesztéséhez kell, az elektronikai és számítástechnikai részleg épp úgy, mint a szenzorfejlesztési centrum. Itt fejlesztik tovább a bioszenzoron alapuló immunkémai analitikai mérőrendszert, az inzulinrezisztencia diagnosztikájához szükséges chipeket, a hozzátartozó kiértékelő szoftverrel, de a preklinikai kardiovaszkuláris szoftver- és hardverrendszert is Balatonfüreden fejlesztik. A centrum magasan képzett, kiváló szakembereket foglalkoztat, az induláskor 15 új dolgozó kezdhette meg a munkát, közülük hárman fürediek, öten a szűkebb régióból járnak be a Fürdő utcát elkerülő út mentén felépült központba.

Grosz György elmondta, ez a terület nem kíván sok dolgozót, viszont az a néhány ember, aki itt elhelyezkedett, magas szintű szellemi tőkét képvisel, nekik a legjobbnak kell lenniük a szakmában. Az átadáson dr. Bóka István polgármester örömét fejezte ki, hogy az elkerülő út mellett felépült az első újonnan létrehozott cégbázis, amely ráadásul olyan munkahelyeket teremtett, amelyből eddig kevés volt a városban.
– Tudjuk, hogy ez a 15 munkahely nem túl sok, de elindult valami, amire már lehet építkezni – fogalmazott a polgármester, aki kiemelte, a helyi foglalkoztatásban nagyon fontos az idegenforgalom, a füredi szállodák, amelyek éves munkahelyeket biztosítanak, de a város fejlődése szempontjából fontos új irányokat is keresni. A kutatás-fejlesztés lehet az egyik ilyen kitörési pont, a város harmadik lába, amely helyben tartja a kvalifikált munkaerőt is -mondta köszöntőjében a városvezető.
A Diemag-C kutató-fejlesztő központ után a szomszédos telken is hamarosan építkezés kezdődik, ott két klasztertag  biotechnológiai kutató-fejlesztő labort tervez.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
március 27 - április 02
  • 27

    Balatoni mérnöki estek

    16:30 -18:00
    2023.03.27
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.

    Önvezető járművek.

  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.03.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Pósfai Mihály.

  • 30

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2023.03.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Juhász Gábor Trió koncertje.

  • 31

    Hamvas Napok

    11:00 -20:00
    2023.03.31-2023.04.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Irodalom, filozófia Hamvas Béla jegyében.

  • 01

    LUA Wedding Days

    10:00 -18:00
    2023.04.01-2023.04.02
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Esküvői napok.

    Pirkadat Parti

    10:00 -18:00
    2023.04.01
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Tavaszi vásár és családi nap.

  • 02
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004