Oldal kiválasztása

A befogadó színház

Szerző: | 2011-06-21.

Első évadát kezdi meg az idén alapított Kisfaludy Színház. A társulat és színház nélküli teátrum az ország legjobb darabjait szándékozik meghívni Füredre, csak júliusban tíz előadást hoz a városba. A repertoár széles, a kortárs balettől, a gyerekdarabokon át egészen az operettig terjed.

 

– A műfaji sokszínűség fontos szempont volt a műsor összeállításánál, törekedtünk arra is, hogy mindegyikből a legjobb, igényesen szórakoztató és felemelő előadásokat hozzuk el Füredre. Eddig alig volt a városban gyerekeknek szóló színházi előadás, ezen mindenképpen szerettünk volna változtatni. Már most nyáron is lesznek gyerekdarabok, de reményeim szerint ősztől ezek rendszeressé válnak majd, hiszen egy hosszú távú megállapodást készülünk kötni a Kabóca Bábszínházzal. Igény van a minőségi operett előadásokra is, így aztán ilyen is szerepel a műsorban. Lesznek komoly, nagyszínpadi darabok és folytatjuk a beszélgetős esteket is. Arra is oda kell figyelnünk, hogy most az első évben nézőszámot és bevételt kell produkálnia a színháznak – vélekedett Gergely Éva művészeti vezető.

A Dunántúl első kőszínháza 180 évvel ezelőtt indult el Füreden, az évforduló alkalmából alapították meg a Kisfaludy Színházat, amelynek egész éves működését a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri kerete biztosítja. Az előadások döntő többsége a szezonban, július-augusztusban lesz látható, a meghívott produkciókat egyelőre három helyszínen, az Anna Grand Hotelben, a Balaton Szabadidő Központban és a Vaszary Villában mutatják be.

– Szinte mindenki, akit megkerestünk segítőkész volt és örömmel vállalták a füredi fellépést. Sajnos igazi színházi színpad nincs a városban, így alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, de arra is van példa, hogy a meghívott produkciónak kellett a díszleteit a lehetőségeinkhez igazítania – mondta Gergely Éva. (Videó itt.)

Júliusban tíz produkciót mutat be a színház, amelyek közül talán a legígéretesebb a Szegedi Kortárs Balett több éve nagy sikerrel játszott Carmina Burana előadása, de lesz beszélgetés Ragályi Elemér Kossuth-díjas operatőrrel, vendégszerepel a Kecskeméti Katona József Színház is. A műsorról bővebben a színház honlapján.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2019 >
szeptember 23 - szeptember 29
  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25

    Élővilág a Balaton-felvidéken

    16:00 -17:00
    2019.09.25
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Előadás a klímaváltozás várható hatásairól.

  • 26

    Világirodalom a Balaton partján

    17:00 -19:00
    2019.09.26
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 4.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 4.

    Író-olvasó találkozó Agi Mishol izraeli költőnővel és Ashwani Kumar indiai költővel.

  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    A zene gyümölcsei

    18:00 -19:30
    2019.09.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Jótékonysági koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004