Oldal kiválasztása

Füred Európában is aranyat ér

Szerző: | 2011-09-16.

Az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) környezetszépítő verseny arany fokozatát kapta meg Balatonfüred, amelyet sajátos atmoszférájú, adottságait jól és átgondoltan használó, lenyűgözően fejlődő városnak neveztek. A komoly marketing értékkel is bíró díjat Szlovéniában adták át.

 

A díjátadó ünnepségen a kisebb füredi delegációt vezető Hári Lenke, a város alpolgármestere vette át az elismerést.

Az idei versenyben tíz város és kilenc kistelepülés vett részt. Abszolút győztest a hagyományoknak megfelelően ezúttal sem hirdettek, arany, ezüst és bronz fokozattal jutalmazták a településeket, annak tükrében: hol, milyen mértékben tudtak élni az adottságokkal és a lehetőségekkel.  A verseny közel sem csak a virágokról szólt, elsősorban az épített és a természetes környezetet illetve a város tisztaságát vették szemügyre a bírálók.

Annak ellenére, hogy Balatonfüreden évek óta tudatos városfejlesztés zajlik, számos program és turisztikai, infrastrukturális beruházás valósult meg, a megmérettetésre hosszú hónapokon át készült a város, amely a Virágos Magyarországért Környezetszépítő verseny megnyerésével vívta ki az indulás lehetőségét. Több jelentős beruházás, mint például a Kiserdő rehabilitációja, a Kovászna park átépítése valamint a Szent István tér átalakítása a verseny és a zsűri füredi látogatása idején is zajlott, voltak azonban közterek és utcák, köztük a reformkori városrész egyik legfontosabb útja, a Jókai, amelyek ebből az alkalomból kaptak új külsőt.

A versenyben szintén induló Paloznak ezüst fokozatot kapott.

A négy különböző nemzet szakmai képviselőiből álló zsűri még június végén járt Balatonfüreden, megnézték a Kovászna parkot, a Koloska völgyet, az Arácsi Népházat, a Vitorlás-teret, a Kiserdőt, a Tagore sétányt és az Esterházy strandot. Ellátogattak az Eötvös iskolába és a Jókai Múzeumba.

A zsűri elnöke, Clive Addison, akkor így értékelt: – Lenyűgöző mennyi fejlesztés zajlik a városban, amely rendkívül tiszta és gondozott. Sajátos atmoszférája van Fürednek és érzékeltük a kulturális örökség gondozásának igényét is. A parkok kialakítása, az utcaképek, a rendkívül sok fa, a közterületek burkolatainak minősége és milyensége, a reformkori városrész padjai, a tetszetősen felújított műemléki épületek nagyon tetszettek. A Koloska völgy többünket elbűvölt viszont meglepődtünk azon, hogy mindennek ellenére csak egy nagyon rövid időszakra korlátozódik a városban a turizmus. Láttuk, hogy a helyi lakosok is tesznek a környezetükért, alakítgatják saját kertjeiket. Ez nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy a város tudatosan építkezik. Igazán tetszetős Füred, ezt az utat kell folytatni.

A versenyről további részletek itt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
November 27
  • 27
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004