Oldal kiválasztása

Negyedmillióan fürdőztek

Szerző: | 2011-09-20.

260 ezren fürödtek a szezonban a város strandjain, ezzel Füred leglátogatottabb intézményeinek számítanak. A helyenként zord időjárás ellenére tavalyhoz képest a forgalom és a bevétel is nőtt a fürdőkben. Az Esterházyn az élményfürdő volt a sláger, a Kisfaludy pedig egyre népszerűbb a fürediek körében.

 

Az Esterházy strand 117 ezer, a Kisfaludy 140 ezer látogatót fogadott az idei szezonban, ezzel összességében tavalyhoz képest 3 százalékkal nőt a forgalom. Annak ellenére, hogy csupán inflációt követő áremelés volt a strandokon, csak a felújított Kisfaludyn 15 százalékkal nőtt a bevétel az elmúlt évhez képest. A maga 4,5 hektáros területével az egész Balaton part egyik legnagyobb fürdőjének számító Kisfaludy egyre népszerűbb a fürediek körében: míg két éve alig 700 darab kedvezményes, helyi lakosnak járó bérletet értékesítettek a strandon, idén ebből már 1730 kelt el.

– Nagy öröm, hogy sikerült növelni a látogatók számát, ráadásul úgy, hogy júliusban volt két olyan hét, amikor annyira rossz volt az idő, hogy akár be is lehetett volna zárni a strandokat. Mindkét strandon jelentős fejlesztéseket valósítottunk meg, idén is fejlesztettünk, hiszen lidókat alakítottunk ki, a szezon vége felé jegy automatát helyeztünk üzembe az Esterházyn, ezek eredménye most már egyértelműen látszik. Az Esterházy strandon az elmúlt évhez képest közel húsz százalékkal több bevételt hozott az élményfürdő, ami nagy előrelépés, a Kisfaludy strand pedig évről évre népszerűbb a fürediek körében – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Somogyi László, a strandokat fenntartó Probio Zrt. vezérigazgatója.

Persze tennivaló így is akad bőven. A legfontosabb megoldandó probléma a Kisfaludy strandnál történő parkolás, hiszen a nyáron több hétvégén is teljesen megtelt a jelenleg ötszáz férőhelyes parkoló, sőt a környező utcákat is ellepték az autók. Somogyi László elmondta: évek óta szorgalmazzák, hogy a Germering utca keleti oldalán lévő, részben önkormányzati tulajdonú, területtel bővíthessék a parkolót, de megoldást jelenthetne a cirkuszi sátraknak helyet biztosító nagyobb füves terület is.

– Hosszútávon mindenképpen megoldást kell találnunk a parkolási gondokra, úgy, hogy az ingyenes használat megmaradhasson. Van más feladatunk is. Mind a két strandon sajnos elindult a víz hínárosodása illetve az iszapolódás. Időszerű lenne mindkét strand medrének a kotrása, igyekszünk ezt a jövő szezonig megvalósítani. Mindez több tízmilliós költséggel jár, így ehhez mindenképpen pályázati támogatást kell szereznünk, reményeink szerint a Balaton Fejlesztési Tanácsnak lesz majd erre kerete – fogalmazott Somogyi László.

Mától egyébként mindkét strand díjmentesen látogatható, amivel már most, a várhatóan igen meleg hétvégén lehet is majd élni. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a jövő szezonig a strandok játszóterei, parkjai, sétányai is szabadon használhatók.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

200. Anna-bál

2025-07-26. 18.00 Anna Grand Hotel

Bál a hagyományok jegyében.

XIII. Anna-fesztivál

2025-07-21-27. Gyógy tér, Kisfaludy színpad

Szívhalászat, operaestek, prímásgála.

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Rezonancia

2025-07-18. 18.30 Vaszary kert

Beszélgetés Nádler István tárlata apropóján.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart