Oldal kiválasztása

Ázsiai kagyló a Balatonban

Szerző: | 2011-10-06.

Egy 1928-ban a Balatonra átszállított dunai uszályra tapadt kagylók és rákok adják ma a tóban élő állatfajok mintegy kilencven százalékát. A halállomány 12 ezer tonna. Egyebek között ez derült ki abból az európai uniós felmérésből, amelynek eredményeiről a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai számoltak be.

 

Az emberi behatások előtti állapothoz képest betelepített vagy behurcolt fajokat tekintik idegeneknek – mondta G. Tóth László kutató. Az 1928-ban Siófokra szállított uszály alját gondosan lekaparták, mégis bejutottak a Balatonba a vándorkagylók és tegzes bolharákok. 1950-ben egy biológus öntött pár vödörrel a tóba egy rákfajtát, amely elszaporodott azóta. Az utóbbi húsz évben is bejutottak ritka élőlények. 2008-ban amúri kagyló jutott a Balatonba, feltehetően valamilyen hal bőre alatt hurcolta oda a lárváit. 2009-ben pedig Tihanyban találtak ázsiai ehető kagylót.

Az 1990-es évek végéig 44 halfajt számláltak meg, a Balaton vízgyűjtőjét is figyelembe véve pedig 55 halfajt, amelyek közül 22 nem számít őshonosnak.

Specziár András kutató elmondta, hogy a tó halállományát mintegy 9–12 ezer tonnára becsülik. A legnagyobb mennyiségben a nem őshonos busa van jelen, mintegy 1500–3000 tonna. S ez így van, annak ellenére, hogy ez a halfajta a Balatonban nem szaporodik, viszont 80–100 évig él. Jóval kevesebb az angolna, 3–600 tonna. 1995–2010 között mintegy 4500 tonnát fogtak ki ebből a betelepített halfajtából. Az őshonos fajtákból a dévérkeszeg a legtöbb, mintegy 2-3,5 ezer tonnányi.

A szakértők szerint a Balaton állatvilágának a megóvására nagyon fontos a természetes partszakaszok védelme, a Kis-Balatonnal való összeköttetés végett hallépcsők építése és az idegen halfajok további betelepítésének tiltása.

Forrás:infovilag.hu

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
Január 18
  • 18

    Alkotóműhely

    10:30 -12:30
    2020.01.18
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Közös alkotás.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004