Oldal kiválasztása

Kitárulkozás

Szerző: | 2011-11-13.

Furcsa kitárulkozás ez a kiállítás, olyan, mintha kinyitnám a szekrényem ajtaját és megmutatnám, hogyan élünk, kik vagyunk – e szavakkal nyitotta meg Textúra – szövet és szöveg című kiállítását Zoób Kati divattervező. Női torzók, csipkék, irodalom és finom erotika. Tárlat a Vaszary Villában.

 

Az arctalan próbababák illetve a fekete falakra írt klasszikus és kortárs irodalmi szövegek közös pontja a nő, a századforduló egyszerre érzéki és dolgos asszonya.

– Mikor lányom, Fruzsi azon töprengett miből is írja diplomamunkáját, – a Quimby együttes történetét szerette volna feldolgozni-, konzulense Jankovics László, a Pécsi Tudományegyetem Irodalom Tanszékének vezetője azonban más ötlettel állt elő: tekintettel a foglalkozásomra, arra ösztönözte, hogy kutasson az után, mi módon kapott helyet annak idején a divatlapokban az irodalom. Engem persze egyből szíven ütött a téma, hiszen óriási gyűjteményünk van régi divatlapokból, mikor elkezdtem ezeket lapozgatni akkor jött a kiállítás ötlete. Kezdeményezésemhez jó partner volt a Petőfi Irodalmi Múzeum. A tárlaton látható csipke ruhák, torzók, ágyneműk mellé így kerültek a klasszikus és kortárs írók, költők sorai – fogalmazott Zoób Kati.

A sajátos tárlat megnyitóján Hári Lenke alpolgármester úgy fogalmazott: szöveg és anyag együtthatását láthatjuk, ahogy egymásba simulva új tartalmat alkotnak. E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója kiemelte: a kiállításon Vécsei Hedvig csipke hagyatéka is látható, majd Jókait idézve összegzett, „a brüsszeli csipke sem egyéb, mint egy szép költemény.”

A kiállításról bővebben itt.

Videó itt.

Az irodalmat, a textilművészetet és a divattervezést összekapcsoló látványos tárlat április 29-ig látható a Vaszary Villában.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
Szeptember
  • 03

    16:00 -22:00
    2020.09.03-2020.09.05
    Balaton Mozi
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 04

    17:30 -22:00
    2020.09.04-2020.09.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek, borbemutatók.

  • 04

    20:00 -22:00
    2020.09.04
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés, közönségtalálkozó.

  • 05

    10:00 -12:00
    2020.09.05
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Szakmai beszélgetés a filmről.

  • 05

    19:30 -22:00
    2020.09.05
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Magyar filmdráma vetítése és közönségtalálkozó.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004