Oldal kiválasztása

Az év programkínálata

Szerző: | 2012-01-02.

Elkészült a város idei nagyrendezvény terve. Továbbra is kiemelt szerepet kapnak a város arculatát meghatározó kulturális- és sport programok, a turisztikai látványosságok és változatlanul fontos szempont, hogy az elő és utószezonban is vonzó időtöltési lehetőségeket kínáljon Füred.

 

A kulturális alapú városfejlesztés mentén, az elmúlt években kialakult rendezvény-struktúra nem változik, 2012-ben is sorra követik egymást a város arculatát markánsan alakító és meghatározó, népszerű programok (Jókai napok, Vitorlabontó, Kékszalag, Anna-bál, Borhetek, Romantikus Reformkor). Fesztiválból is lesz bőven: Bike-, Gitár-, Művészeti-, Szüreti-, illetve Korok Fesztiválja, idén is versenyeznek majd egymással a költők, lesz Hal- és Borünnep és útjára indítják az első hajót is.
Teljes, idei rendezvénynaptár itt.

Újdonság lesz a májusban tartandó Pünkösdi Ének nemzetközi kórusfesztivál, amelyen több száz gyermek, számos településről látogat majd a városba. Változás lesz továbbá, hogy a Vaszary Villa hangsúlyosan az országos és nemzetközi érdeklődésre érdemes, elsősorban klasszikus kiállításoknak ad helyet, illetve folytatódnak a galériában a gyermekeknek szóló programok és a nyári zenei kurzusok is.

Az Arácsi Népház révén újabb intézménnyel bővült Füred, az itt helyet kapó rendezvényekkel várhatóan tovább színesedik majd a város programkínálata, mint ahogy a megújult zeneiskola kamarakoncertjeivel is.

A szervezők ígérik: az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva a diákok számára is igyekeznek érdekessé tenni a könyvheti rendezvényeket, és megújítják az adventi vásárt, – igényes színházi esték és kamara koncertek várják majd az érdeklődőket.

Idén, Debrecen, Pécs és Kecskemét után újabb kulturális együttműködést írt alá a város, ezúttal a horvát testvérvárossal, Opatijával. Az együttműködés találkozik az állami szintű vezetés szándékával is, hiszen Szőcs Géza a magyar és Nina Obuljen, a horvát kulturális minisztérium államtitkára három évre szóló partnerséget írt alá még tavaly novemberben, amelynek a két ország intézményeinek és szakembereinek együttgondolkodása, a közös európai kultúra fejlesztése az egyik legfőbb célja.

Így idén számos közös program lesz majd a horvát testvérvárossal: januárban a Kisfaludy Galériában kiállítás nyílik az opatijai magyar kultúrát bemutató anyagból, a Jókai Napok rendezvényein egy 40 fős horvát delegáció lesz a vendég, a programok egy része pedig az író és Abbázia kapcsolatát idézi meg. A Városi Múzeumban Fürdőélet a Monarchiában címmel nyílik majd érdekes tárlat és az Anna bál díszvendége is Opatija lesz, az éjféli gálaműsort horvát művészek adják.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
November
  • 02

    16:00 -18:00
    2023.11.02
    Köztemető
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca

    Megemlékezések.

  • 03

    17:00 -19:00
    2023.11.03
    Arácsi Népház
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Héhn Zsuzsanna tárlata.

  • 03

    17:00 -19:00
    2023.11.03
    Bergmann Cukrászda
    Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 64.

    Karády Anna új kötetének bemutatója.

  • 04

    10:00 -16:00
    2023.11.04
    Modern Műtár
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3-5.

    A Tempevölgy jubileumi konferenciája.

  • 04

    16:00 -18:00
    2023.11.04
    Irodalmi Szalon
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Vendég: Másik János zenész.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004