Oldal kiválasztása

Márciusban vonul börtönbe Pásztor István

Szerző: | 2012-01-16.

Március elsején vonul börtönbe Pásztor István, a Balatonfüred válogatott kézilabdázója, akit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt jogerősen nyolc hónap szabadságvesztésre ítélt még tavaly novemberben a bíróság.

Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője elmondta: haladék kérésére indokolt esetben bárkinek lehetősége van, ilyenkor az elsőfokon eljáró bíróság dönt az ügyben.

Pásztor István megkapta a haladékot, amely március elsején jár le, akkor fogházba kell vonulnia – tette hozzá a bírósági szóvivő. Pásztor István 2010. szeptember 29-én Veszprémben egy kijelölt gyalogátkelőhelyen motorkerékpárjával elütött egy 80 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.

Pásztor a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76-80 kilométerrel hajtott, és az ütközéskor fennállt sebesség – az igazságügyi műszaki szakértő szerint – legalább 69-76 kilométerre tehető. A korábbi magyar és világválogatott kézilabdázót, aki a baleset idején az első osztályú balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya volt, a bíróság öt évre a gépjárművezetéstől is eltiltotta.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
Április
  • Nincs esemény

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004