Oldal kiválasztása

Halállal végződő verekedés

Szerző: | 2012-03-11.

Megrendült Füred közvéleménye a Macho Pubban történt hétvégi haláleset miatt, a szórakozóhelyen a városban jól ismert, családjával régóta itt élő 39 éves osztrák állampolgár veszítette el az életét. Az indulatokat kavaró tragikus eset után érthetően mindenki felelőst keres. Videó.

 

A Füred Tv stábja minden érintettet, így az elhunyt feleségét is megkérdezte. Videó.

Korábbi hír

Bántalmazás következtében meghalt egy férfi Balatonfüreden – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel. Orsós Károly elmondta, az elsődleges adatok szerint vasárnap kora reggel két vendég verekedett össze egy helyi pub előtt.

A szóvivő tájékoztatása szerint, a két férfi között a nézeteltérés a Macho pub nevű szórakozóhelyen alakult ki. Az eset sértettje úgy esett el, hogy beütötte a fejét, és életét vesztette – tette hozzá. A rendőrség még vizsgálja az okokat, az már bizonyos, hogy az egyik vendég elkezdte ütni a másikat, a sértett ennek következtében elesett és eszméletét vesztette. A rendőrség hivatalos közleménye szerint őrizetbe vették a 36 éves elkövetőt, akit halált okozó súlyos testi sértéssel gyanúsítanak. A disco-t üzemeltetők felelősségét is vizsgálják, akár börtönbüntetést is kaphatnak ha bebizonyosodik, hogy nem megfelelően gondoskodtak a bent lévők biztonságáról.

Lattenstein János, a megyei mentőszolgálat mentésvezetője arról számolt be, hogy a mentők reggel fél ötkor kapták a riasztást, hogy egy férfi összeesett egy balatonfüredi szórakozóhely előtt. A kiérkező mentők a 40 éves férfit megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel – közölte a mentésvezető.

A Macho Pub-ban az utóbbi időben többször előfordult rendbontás, verekedés ennek ellenére a szórakozóhely üzemeltetői továbbra sem alkalmaztak biztonsági őröket.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
május 31 - június 06
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Balatonfüred 50

    16:00 -19:00
    2021.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Szabadtéri fényképkiállítás.

    Nemzeti Összetartozás Napja

    17:00 -18:00
    2021.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    A trianoni békediktátum évfordulója.

  • 05

    Balatonfüred 50 – Fotókiállítás

    17:00
    2021.06.05-2022.01.19
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Képek Balatonfüred 1970-es, 80-as éveiből.

  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004