Oldal kiválasztása

Vérfrissítés Füreden?

Szerző: | 2012-03-21.

Kell-e változtatni a város programkínálatán? Van-e létjogosultsága egy füredi könnyűzenei fesztiválnak? Egyáltalán kell-e bővíteni a jelenlegi kínálatot, tágítani a határokat – kérdeztük itt a honlapon. A szavazók véleménye egyértelmű: a meglévő értékek megtartása mellett nagyon várják a frissítést.

 

Abban szinte mindenki egyetért, hogy Füred hosszú évek alatt egy olyan karakteres kulturális életet alakított ki, amely egyértelműen kiemeli a térség többi települése közül és egyben meghatározza a város megítélését is. De az is egyre markánsabb vélemény, hogy akadnak hiányosságok a város rendezvénytervében, elsősorban a gyermekprogramokra, és a nagyobb könnyűzenei koncertekre lenne igény.

A témával többször foglalkoztunk itt a város honlapján is, a kérdésről többen kifejtették véleményüket. Külön szavazást is indítottunk a programkínálatról, aminek alább olvasható az eredménye. A válaszadók több, mint ötven százaléka gondolja úgy, hogy hiányoznak a kínálatból a minőségi, könnyűzenei koncertek, többen írták, hogy színesíteni kellene a szemléleten, így együtt a voksolók 66 százalékát teszik ki, miközben csupán a válaszadók 17 százaléka gondolja úgy, hogy nem kellenek új rendezvények.

Íme a szavazás eredménye:

– Hiányoznak a 20-40 év közötti korosztálynak szóló rendezvények, különösen a könnyűzenei koncertek. 52 %
– Túl elitista a programkínálat, színesíteni kellene a szemléletet. 14,2 %
– Sokrétű és színvonalas a rendezvénynaptár, Füred a térségben kiemelkedik kulturális eseményeivel. 16,2 %
– Nincs értelme több rendezvénnyel terhelni a várost. 17,2%

Most úgy tűnik lesz változás. Újjáalakult a Kisfaludy Színház, egyértelmű a vele szembeni elvárás: új lendületet, arculatot és új színt hozzon a város kulturális életébe.
Már el is indult a színház szervezésében, az ezentúl havonta, szombatonként jelentkező Mesekastély előadássorozat, amely a tartalmas gyerekprogramokat hivatott pótolni. Szintén a színház szervezésében július 20-21 között Füred Jam névvel két napos könnyűzenei fesztivál lesz Füreden. Várhatóan a Quimby, a Ladánybene 27 és a Pannonia Allstars Ska Orchestra lépnek fel az új, remélhetőleg hagyományteremtő rendezvényen. Az egyedi fesztiválnak ígért koncertek már régi óhaja a Füredieknek. És folynak a tárgyalások a Művészeti Fesztivál felfrissítéséről is, szó van például a Parno Gaszt, Horváth Kornél, Ferenczi György és Horgas Eszter fellépéséről, Udvaros Dorottya-Dés László-Cserhalmi György közös előadásáról illetve Novák Péter gyermekműsoráról.
A Kékszalag záró koncertjén pedig várhatóan Rúzsa Magdi lép majd fel.

A felsorolt művészek fellépése ugyan még nem biztos, mindenesetre pontosan jelzi a törekvést: a hagyományok megtartása mellett új szemléletű programok is legyenek Füreden.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
szeptember 26 - október 02
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    PesText fesztivál

    17:00 -19:00
    2022.09.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Vendég: Alena Mornštajnová.

  • 30

    In memoriam Kádár Tibor

    17:00 -19:00
    2022.09.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Dixieland fesztivál

    19:00 -22:00
    2022.09.30
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Dervalics Robi és barátai koncert.

  • 01

    50 éves a város vegyeskara

    17:00 -19:00
    2022.10.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Jubileumi, ünnepi koncert.

  • 02

    Előadás a magyar görögkatolikusokról

    15:00 -17:00
    2022.10.02
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Kocsis Fülöp érsek előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004