Oldal kiválasztása

A reformátusoké lehet a Bem iskola

Szerző: | 2012-03-29.

Elképzelhető, hogy a jövő tanévtől a Bem József Általános Iskola egyházi fenntartású intézményként működik majd tovább. A református egyházközség átvenné az iskola fenntartását. Egyelőre folynak a tárgyalások, a változáshoz a tantestület és a szülők beleegyezése is szükséges.

 

– Tárgyalunk a Bem iskola egyházi fenntartásának lehetőségéről. A katolikus egyház végül nem vállalta az intézmény működtetését, a református egyházközség viszont szívesen vállalná a fenntartást. Reményeink szerint ezzel mindenképpen erősíteni tudnánk az iskolát. A tantestületet tájékoztattuk a lehetőségről és mintegy ötven szülő részvételével tartottunk ezzel kapcsolatban már egy fórumot is. A döntést a pedagógusoknak és a szülőknek kell meghozniuk. Ha nagy többséggel egyetértenek az egyházi fenntartással, akkor a képviselő-testület dönt majd.  Május 30-ig el kell dőlnie miként működik tovább az iskola – fogalmazott a testületi ülésen Bóka István.

A polgármester hangsúlyozta: egy jó, nagy múltú iskoláról van szó, amit a másik két, iskolához hasonlóan, a városnak kötelessége sajátjaként kezelni akkor is, ha az egyházi fenntartásba kerül – mondta végül Bóka István.

Már korábban is felmerült, hogy a Bemet keresztény iskolává alakítsák át, most az oktatási intézmények államosítása kapcsán került újra napirendre az iskola újszerű működtetése. Ha egyházi kézbe kerülne az iskola az hosszútávon biztosítaná a működést és a pedagógusok munkáját.

A nyolcosztályos iskolába jelenleg kétszáz diák jár. Emelt szintű ének-zene és matematika oktatás zajlik az intézményben, amely 2009-ben elnyerte az Ökoiskola címet.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
augusztus 02 - augusztus 08
  • 02

    Klassz a Parton! Fesztivál

    20:00 -22:00
    2021.08.02-2021.08.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Komolyzenei koncertek.

  • 03

    Csík zenekar és az LGT dalok

    20:30 -22:30
    2021.08.03
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Fellép: Presser Gábor, Karácsony János.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Balatonfüred borcímkék tükrében

    17:00 -19:00
    2021.08.05-2021.08.29
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállításmegnyitó.

  • 06

    Balatonfüredi Borhetek

    17:30 -22:00
    2021.08.06-2021.08.29
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek és gasztronómia.

    Szindbád

    22:00 -23:50
    2021.08.06
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Kertmozi.

  • 07

    A füredi rabbi séta

    17:00 -19:00
    2021.08.07
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnéző séta.

  • 08

    ABBA show

    20:30 -22:00
    2021.08.08
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004