Oldal kiválasztása

Drágább lett a hajózás

Szerző: | 2012-04-10.

Öt százalékos áremelkedéssel kezdi a szezont a Balatoni Hajózási Zrt hétvégén. A drágulás minden szolgáltatásra vonatkozik: a személy- és kompközlekedésre, valamint a vitorláskikötők használatára egyaránt. A Balaton régióban lakók viszont továbbra is kedvezménnyel utazhatnak.

 

A hajózási társaság az elmúlt négy évben nem emelte az árakat.

Júniusban és júliusban naponta 95-96 hajójáratot indítanak majd, és a hagyományos programok mellett újdonságokkal is szolgálnak; folytatódik a kalózhajó-program, a nosztalgia diszkó mellett a legújabb zenéket játszó zenés hajó indul, a családoknak pedig úgynevezett egész napos vártúrákat ajánlanak, például Szigligetre, a Csobánchoz, valamint városnézést például Balatonfüredre, Tihanyba – mondta az MTI-nek Horváth Gyula, a hajózási társaság vezérigazgatója, aki hozzátette: legalább a tavalyihoz hasonló, közepes szezonban reménykednek, akkor a kompforgalom 6-7 százalékos, a vitorlásforgalom 7-8 százalékos növekedést produkált, míg a személyhajózásban egy százalékos csökkenés volt tapasztalható.

A menetrend szerinti hajójáratokon a Balaton régió állandó lakosai 25 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a teljes hajózási szezonban

A hajózási társaság vezetője bejelentette: a tavaly karácsonykor a Boden-tó mellől Magyarországra szállított hajó felújítása jól halad, az elképzelések szerint szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapjának 221. évfordulóján bocsátják vízre Siófokon, az első útja valószínűleg Balatonfüredre vezet majd. A 44 méter hosszú, 7-8 méter széles hajónak még nincs neve, de már háromszáz javaslat érkezett rá – árulta el Horváth Gyula, aki úgy vélte: ha azok a települési tulajdonosok, amelyeknek nevét még nem viseli hajó, nem élnek a lehetőséggel, akkor a leggyakoribb öt-hat javaslatból szavazással döntik el az új hajó nevét.

Horváth szólt arról is, hogy várhatóan pünkösdkor átadják a siófoki közforgalmú kikötőt, amelyet 40-50 millió forintból újítottak meg, s amelynek egy része nosztalgia kikötő. A Balatoni Hajózási Zrt. az idei szezont 23 személyszállító hajóval, egy gyorshajóval, egy kalandvitorlással kezdi meg, 22 kikötő üzemeltetésével; a vezérigazgató közlése szerint újabb hajók beszerzését tervezik.

Fénykép: Nagy Lajos/MTI

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Június
  • Nincs esemény

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004