Oldal kiválasztása

Ünnepi Könyvhét a városban

Szerző: | 2012-06-04.

A város csatlakozott a 83. Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozathoz, Füreden ezúttal egy héten keresztül zajlanak majd a programok. Irodalmi estek, színházi előadások, kiállítások, koncertek követik egymást, a Vaszary Villa könyvesboltjában pedig hét kiadó friss kötetei vásárolhatók meg.

 

Több városi intézmény összefogásával egy héten át zajlanak majd a különböző programok Füreden. A rendezvénysorozat június 5-én, kedden indul a Városi Könyvtár rendezvényeivel, az ünnepélyes megnyitót június 8-án, pénteken a Vaszary Villában tartják. Itt jelen lesz többiek között Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, Szőcs Géza a Magyar Pen Klub elnöke, Ágh István Kossuth-díjas költő és Serfőző Simon, József Attila-díjas író. A költői esttel egybekötött megnyitón három folyóirat az Alföld, a Forrás illetve a füredi szerkesztésű Tempevölgy is bemutatkozik.

– A programokat részben a város kulturális kapcsolataihoz igazítottuk, a megnyitón például a Debrecennel kötött együttműködés jegyében az alföldi városhoz köthető irodalmárok illetve folyóirat szerkesztősége lesz a vendég. Az abbáziai kapcsolat is folytatódik, hiszen az Országos Széchényi Könyvtárból érkezik Miroslav Krleza horvát író, drámaíró kiállítása a Kisfaludy Galériába. Nagyon fontos volt, hogy megszólítsuk a jövő olvasó közönségét, vagyis a gyerekeket. Minden nap lesznek gyermekprogramok, a legkisebbeknek szóló koncerttől, színházi műsorokon át egészen a Magyar Irodalmi Kommandó iskolásoknak szóló előadásáig – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Sárköziné Sárovits Hajnalka, a Városi Könyvtár igazgatója.

Részletes program itt.

Az említett rendezvényeken kívül lesz persze könyvdedikálás, A játékos Balaton címmel interaktív játék a Vaszary-villa kertjében, jelmezes gyermek koncert és iskolai alternatív magyar óra az Év gyermekkönyvének választott Dobozváros című kötet szerzője Lakatos István közreműködésével.

Az egyhetes rendezvény alatt a Vaszary Villa könyvesboltjában minden nap megvásárolhatók lesznek majd az Ünnepi Könyvhétre kiadott kötetek egy része.
– Hét kiadó könyveit árusítjuk majd a könyvesboltban, amelynek működtetését immár maga a galéria biztosítja. A Vince kiadó jóvoltából tovább erősítjük a bolt művészeti kiadványainak választékát és az aktuális tárlatainkhoz kapcsolódóan továbbra is kínálunk kisebb ajándéktárgyakat is – fogalmazott a balatonfured.hu kérdésére Dallos Krisztina, a galéria igazgatója, aki hangsúlyozta: fontosnak tartották, hogy valamennyi Füreden bemutatott friss könyvet megtalálják az érdeklődők a boltban.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004