Oldal kiválasztása

Mediterrán Színház

Szerző: | 2012-06-26.

Újszerű, izgalmas, nyári előadás sorozatot indít a Pannon Várszínház az Anna Grand Hotel hangulatos Mediterrán udvarában. A forró, nyárestékhez illő könnyed komédiák, zenés darabok és egy koncert szerepel a hat előadást felölelő Mediterrán Színház produkciói között. Az első előadást látványos felvonulás vezeti fel.

 

– A Mediterrán Színház tulajdonképpen a Füred Fest folytatása. A hotel udvara egy izgalmas, különleges atmoszférájú tér, itt adjuk majd elő a nyáresti, könnyed darabokat. Goldoni velencei történetével kezdünk, ami úgy vélem, megadja majd a színházi sorozat alaphangulatát. Eljátsszuk A Padlást és a Hotel Mentholt, és színpadra visszük A miniszter félrelép népszerű vígjátékot. Újdonságnak számít, hogy ezúttal egy koncertnek is helyet adunk, a Budapest Klezmer Band zenél majd Tompos Kátyával. Minden szezonban szeretnénk majd jelentkezni ezzel a sorozattal – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója.

A hat héten át, minden csütörtökön jelentkező sorozat első előadása előtt július 5-én reneszánsz jelmezes felvonulás és olasz zászlóforgatók, dobosok illetve gólyalábasok adnak műsort délelőtt 11 órakor illetve este hét órakor az Anna Grand Hotel főbejárata előtti dísztéren.

– Folytatjuk a színházi hagyományainkat és igyekszünk összekötni a kulturális élményt a vendéglátással. Gasztronómiai ínyencségekkel várjuk a nézőket, akik kedvezménnyel fogyaszthatnak az előadások előtt illetve után a cukrászdánkban, éttermünkben vagy éppen a borházunkban – fogalmazott Gaál Miklós, az Anna Grand Hotel igazgatója.

PROGRAM:

Július 5. csütörtök, 21.00

Goldoni: Két úr szolgája

Július 12. csütörtök, 21.00

Fenyő Miklós-Novai Gábor: Hotel Menthol

Július 19. csütörtök, 21.00

A Budapest Klezmer Band és Tompos Kátya koncertje

Augusztus 2. csütörtök, 20.30

Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás

Augusztus 9. csütörtök, 20.30

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Augusztus 16. csütörtök, 20.30

Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made In Hungária

Részletes program itt olvasható.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
július 31 - augusztus 06
  • 31

    Nyáresti koncert

    20:00 -22:00
    2023.07.31
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Nikos Ormanlidis hegedűs estje.

  • 01

    Valahol Európában

    20:00 -22:00
    2023.08.01
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Musical.

  • 02

    Gospel napok

    19:30 -22:00
    2023.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncert.

    Tóth Vera Band koncert

    20:30 -22:30
    2023.08.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    A koncert elmarad!

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Balatonfüredi Borhetek

    18:00 -23:00
    2023.08.04-2023.08.27
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómiai fesztivál.

    Na mi van?

    20:30 -22:00
    2023.08.04
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Laár András és Besenyő István közös estje.

  • 05

    Tárlatvezetés

    17:00 -19:00
    2023.08.05
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Áfra János tárlatvezetése.

    Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncertje

    20:30 -22:30
    2023.08.05
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Közös koncert.

  • 06

    OrgonaPont plusz

    17:00 -19:00
    2023.08.06-2023.08.07
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Orgona koncertek.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004