Oldal kiválasztása

DumaFüred

Szerző: | 2012-07-26.

A városba költözik a Dumaszínház, amely DumaFüred néven tíz napon át megújult programokkal várja a nevetni vágyókat. Stand-up comedy, tehetségkutató estek, vendégprodukciók és több koncert szerepel a Dumaszínház balatonfüredi nyári humorfiesztán, ami július 27-én kezdődik a SunCity-ben.

 

Július 27. és augusztus 5. között zajló rendezvény keretében idén először szervezik meg az Allstars-estet, ahol a hazai stand-up legjobbjai lépnek a színpadra, illetve a humor három generációját egyesítő trió, Fábry Sándor, Hajós András és Sándor György.

– Egy csomó új programmal készülünk, és egy igazi specialitással, a Dumaszínház All Stars esttel. Igazi unikális program! Lesz még Duma Jam, Rádiókabaré felvétel, és igazán színes események, ahol szinte az összes dumaszínházas humorista jelen lesz – foglalta össze a bő egy hét programját Litkai Gergely humorista.

– A Balatonon így még nem léptem fel, ez lesz az első, hogy az Evolúció című önálló estemet fesztivál-keretek között mutathatom be, illetve lesz még Dumakoncert, ami igazi zenei különlegesség. Milyen közönségre számítunk? Ugyebár az északi-part nem olyan sekélyes, így talán ezt a látogatókról is elmondhatjuk majd. Egyébként Balatonfüred az elmúlt években nagyon a szívemhez nőtt, szerintem ez lett a Balaton első számú városa – tette hozzá Kovács András Péter, a Dumaszínház tagja.

A Dumaszínház tagjai rendhagyó reformkori sétákat is tartanak. A séták minden alkalommal 16.30 órakor a Zsigmond utcai Bergmann Cukrászdától indulnak. Július 28-án, Rekop György, 29-én Lórán Barnabás, augusztus 4-én pedig Litkai Gergely vezeti a menetet.

A SunCity területén egy 800 fős sátor, egy 200 fős klub és egy nagyszínpad várja a vendégeket. A stand-up comedy ismert szereplőinek műsora mellett lesz tehetségkutató és az idei év legígéretesebb felfedezettjei is saját műsort kapnak.

– Július közepétől hétvégenként koncerteket rendezünk majd, fellép többek között a Budapest Bár, a Heaven Street Seven, a Magashegyi Underground, a Bëlga, de lesz Dumakoncert is – fogalmazott a balatonfured.hu kérdésére Lucza Árpád, a SunCityt üzemeltető S.D. Park Kft. társtulajdonosa.

A DumaFüreden lesz továbbá L’art pour l’art Társulat, felveszi műsorát a Rádiókabaré, és szerepel a programban a Szomszédnéni odaát van című előadás is.

A fesztivál részletes programja alább csatolva.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004