Oldal kiválasztása

Sportpályák a diákoknak

Szerző: | 2012-10-27.

Két műfüves pályát avattak a városban. A látvány-csapatsportokat támogató program keretében kialakított pályák, két városi tanintézményben teremtik meg a tanulók és a mozogni vágyók számára a megfelelő sportolási feltételeket, illetve erősítik a labdarúgó utánpótlás nevelést.

 

– A magyar szövetségnek eltökélt szándéka, hogy új sportpályákat építsen, különösen az iskolák területén, hiszen nagyon fontos a mindennapi mozgás, sportolás biztosításának lehetősége és persze fontos a futball utánpótlás nevelése is. Meg kell becsülni, hogy a gyerekek végre jó körülmények között kedvükre sportolhatnak – vélekedett a szakképző iskolában rendezett átadó ünnepségen Dunai Antal, az MLSZ nagykövete, aki kiemelte, nagy öröm számára, hogy Füreden ilyen sokan szeretik a diáksportot, a labdarúgást és még hajlandóak tenni is érte.

– Megállapodtunk a Balatonfüredi Futball Klubbal illetve a Kölyök Labdarúgó Klubbal, hogy rendszeresen szerveznek majd itt különböző sportrendezvényeket, szabadidős programokat – fogalmazott Hári Lenke alpolgármester, aki hozzátette: a Református Általános Iskola illetve a Széchényi Ferenc Szakképző Iskola területén felépített sportpályákat az önkormányzat és az MLSZ közös munkájának eredményeként vehetik birtokba a gyerekek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) idén márciusban hirdette meg az országos pályaépítési programját, amelyre a város önkormányzata sikeresen pályázott. A két kisméretű, 20×40 méteres pálya építési költsége 56 millió forintba került, amelyhez az önkormányzat 30 %-os önrésszel, mintegy 17 millió forinttal járult hozzá. A tárgyi eszközök beszerzését az MLSZ és a város együttműködési megállapodás keretében biztosítja.
A város feladata lesz a továbbiakban a pályák működtetése, karbantartása és üzemeltetése. Balatonfüreden a TAO támogatási konstrukcióban ez a két pálya volt az első beruházás, a tervek szerint azonban további hasonló fejlesztések várhatóak a városban.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2025 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004