Oldal kiválasztása

Betlehem a felső városrészben

Szerző: | 2012-11-19.

Idén a Piros templom előtti téren állítják fel Vargha Mihály fafaragó művész A szent család és a három királyok című szoborcsoportját, ezzel elkezdődik Füreden az advent. A Reformkori Hagyományőrzők Társasága ünnepségén ezúttal is lesz szeretetvendégség és adventi műsor.

 

Az erdélyi alkotó életnagyságú szoborcsoportját immár kilencedik alkalommal állítják fel a városban adventkor. A Kerek templom alatti terület felújítása miatt költözik ezúttal az ünnepség a felső városrészbe, amiből a szervezők szeretnének hagyományt teremteni.

– Nagyon szépen mutat majd a Piros templom terén a szoborcsoport, szeretnénk is, ha ezentúl mindig itt ünnepelhetnénk advent kezdetét. Annyi minden történik a parton, megérdemli a szépen felújított felső városrész, hogy itt is legyenek ünnepi események – mondta weboldalunknak Schindele Györgyné, a hagyományőrző társaság elnöke.

A meghitt ünnepség november 30-án, pénteken 17 órakor lesz. Fellépnek a Radnóti Miklós Általános Iskola diákjai, a Scala Kamarakórus, és a Balatonfüredi Katolikus Egyház kórusa.

A betlehemi szoborcsoport január 6-ig áll a Piros templom előtti téren.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Szeptember
  • 03

    17:00 -23:00
    2021.09.03-2021.09.04
    Kisfaludy Színpad
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Vízi körmenet.

  • 04

    16:00 -18:00
    2021.09.04
    Kovászna-park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Családi sportos délután.

  • 09

    09:00 -20:00
    2021.09.09-2021.09.12
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Világbajnokság nemcsak profi sportolóknak.

  • 17

    16:00 -18:00
    2021.09.17
    Arácsi Népház
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

  • 17

    17:00 -22:00
    2021.09.17-2021.09.18
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Költők versenye.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004