Oldal kiválasztása

Ellepte a hó a várost

Szerző: | 2013-01-14.

Közel harminc centiméter hó esett a városban, a Probio Zrt valamennyi munkagépe és összes alkalmazottja az utak tisztításán dolgozik. Hókásásak, helyenként csúszósak de járhatóak az utak, ám aki teheti, inkább hagyja otthon az autóját. Elkezdett esni az ónos eső, késő délutántól ráadásul fagy is várható.

 

– Kotorjuk az utakat és szórjuk is. Éjszaka is dolgoztak a munkagépek a főbb útvonalakon, délelőtt igyekszünk a kisebb utcákban is kotorni. A meglévő állomány mellé még öt kotró gépet béreltünk, teljes létszámmal az utcákon vagyunk, a közmunkások is segítenek. Az előrejelzések szerint ma jelentős mennyiségű eső esik majd, ha fagy is lesz, akkor az komoly fennakadást okozhat – válaszolta érdeklődésünkre Somogyi László, a Probio Zrt vezérigazgatója.

A városban valamennyi autóbusz kisebb-nagyobb késéssel ugyan, de közlekedik – tudtuk meg Csima Lászlótól, a Balaton Volán igazgatójától.

Információink szerint reggel hét órakor a Nosztorin szinte lehetetlen volt még a közlekedés, kamionok álltak keresztbe az utakon. Veszprémben reggel fél kilenckor is még folyamatosan szakadt a hó. Az utakat próbálják takarítani, de nem sokat ér. A főútvonalak járhatók, de csúszósak. A mellékutakon problémás a közlekedés.

{photogallery}1554{/photogallery}

Fotók a kis képre kattintva.

Vasárnap kora este az ország nyugati és középső részen havazás kezdődött, amit azóta többnyire ónos eső váltott fel. Egyelőre fagypont közelében  van a hőmérséklet szinte az egész országban A hó még nem olvad, emiatt a Dunántúlon mindenütt csúszós útszakaszokra lehet számítani. Enyhülni fog az idő, így a havazás egyre többfelé vált át átmenetileg ónos esőbe, majd esőbe. 
Több-kevesebb szünettel, de egész héten esni fog, hol a hó, hol havas eső, ugyanis folyamatosan érkeznek a nedves légtömegek Magyarország fölé a Földközi-tenger térségéből. Az ónos eső miatt figyelmeztető előrejelzést adott ki kilenc megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat, érintett Veszprém megye is. Csütörtöktől egyre hidegebb lesz, hétvégére jelentős lehűlés, viharos szél, hófúvásokat és fagy várható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
február 06 - február 12
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Filmklub: Az ember gyermeke

    20:00 -22:00
    2023.02.07
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Alfonso Cuarón filmje.

  • 08
    Nincsenek események
  • 09
    Nincsenek események
  • 10

    Ungár Anikó est

    18:00 -20:00
    2023.02.10
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Bűvészet és beszélgetés.

  • 11

    Farsang Arácson

    09:00 -23:00
    2023.02.11
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.

    Busók Arácson, avagy télűzés felsőfokon.

    Valentin nap a jégen

    17:00 -22:00
    2023.02.11
    Balatonfüred, Zákonyi utca
    Balatonfüred, Zákonyi utca

    Buli a jégen.

  • 12

    Szerelmes Füred

    08:00 -14:00
    2023.02.12
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Futóverseny a sétányon.

    Vasárnapi Vizit

    16:00 -19:00
    2023.02.12
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Vendég: Gabnai Sándor.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004