Oldal kiválasztása

Modernizálták a szívkórházat

Szerző: | 2013-02-14.

Félmilliárd forintos költségvetéssel, pályázati forrásból átfogó fejlesztés valósult meg az Állami Szívkórházban. Közel harminc éve nem volt ilyen jelentős beruházás az intézményben, teljesen megújult a ház energia-ellátása. A következő lépés az épület Gyógy térre néző homlokzatának felújítása lehet.

 

– Jelentős és fontos fejlesztést hajtottunk végre. Bízom benne, hogy folytatni tudjuk a szívkórház modernizálását és a közeljövőben megújulhat a főépület teljes homlokzata is. Azon leszünk, hogy csatlakozhassunk a város gyógyturisztikai fejlődéséhez – mondta dr. Veress Gábor az intézmény főigazgatója, a beruházás ünnepélyes záró rendezvényén.

Dr. Bóka István polgármester kiemelte: a következő európai uniós fejlesztési ciklusban meg kell találni a szívkórház fejlesztésének lehetőségeit, hiszen az intézmény markáns és fontos eleme a városnak.

A pályázati forrásból jelentős energetikai fejlesztés zajlott az intézményben. Mintegy négyszáz nyílászárót cseréltek ki az épületben, korszerűsítették a fűtés-, és a klímarendszert, szigetelték a falakat, valamint 600 négyzetméter napelemet telepítettek, amely az Állami Szívkórház éves fogyasztásának 15 százalékát fedezi majd.
A tavaly nyáron elkezdett átépítés révén jelentősen javulhat a betegek illetve az egészségügyi dolgozók komfort érzete, kiépítették az épület hűtési rendszerét, korszerűsítették a világítást és a kicserélt ajtókkal, ablakokkal valamint redőnyökkel esztétikusabb is lett az épület.

A négyszáz fekvőbeteg ellátására képes kórház jelentős energiafogyasztó, ezért volt kiemelten fontos a gazdaságos és a hosszútávú fenntarthatóságot biztosító korszerűsítés. Az előzetes kalkulációk szerint a fejlesztés révén éves szinten minimum harminc százalékos energia megtakarítást érhet el a szívkórház.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Október

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004