Oldal kiválasztása

Félreértett áhítat a református iskolában?

Szerző: | 2013-02-15.

Két alsó tagozatos tanítónőt bocsátanak el a Református Általános Iskolából, azzal az indokkal, hogy nem elég átéléssel énekelték az áhítatot. A szülők petícióban álltak ki a pedagógusok mellett, ennek ellenére az iskola fenntartója és a presbitérium az elbocsátás mellett döntött.

 

Az egykori Bem József, jelenleg Református Általános Iskola életét megbolygatta az ügy.

A petíciót aláíró mintegy ötven szülő arra kérte a fenntartót, gondolja át újra a döntését, annál is inkább, mert a tanárok elbocsátását többek között azzal indokolta, hogy nem elég átéléssel énekelték az áhítatot és furcsán viselkedtek.

Miklós Ferenc tiszteletes szerint viszont a Református Közoktatási Törvényre hivatkozva bocsátja el a pedagógusokat, mely szerint a tanár kötelessége, hogy a munkájával kapcsolatos fenntartói és intézményvezetői előírásokat betartsa.

A két tanítónő várhatóan jövő szeptemberben már nem kezdheti meg a református iskolában a munkát, őket egy másik általános iskolából érkező, a református szellemnek megfelelő tanárok pótolják.

A Füred tévé videójában megszólalnak az érintettek.

A Balatonfüredi Református Egyházközség 2012. szeptemberében határozatlan időre, de legalább 50 évre vette át a Bem József Általános Iskola fenntartói jogát. A fenntartóváltást és új intézmény alapítását támogatták az érintett felek, vagyis az intézmény alkalmazotti közössége illetve a szülői munkaközösség. A képviselő-testület döntött arról is, hogy a fenntartóváltásban nem érintett gyógypedagógia tagozatot átszervezi, és 2012. szeptember 1-től önálló intézményként működteti tovább.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004