Oldal kiválasztása

Jókai Napok: kiállítás és szoboravatás

Szerző: | 2013-04-23.

Ferenczy Károly kiállítás, Bujtor István szobrának avatása, irodalom, gasztronómia és a hagyományokhoz híven egykori villájának kertjében emlékezés a nagy íróra – ez lesz az idei XXII. Jókai Napok programja. A város emblematikus rendezvény sorozatát május 3-5. között tartják meg.

 

– A hagyományoknak megfelelően idén is megállapodást kötöttünk egy hozzánk hasonló értékrendet valló várossal, ezúttal Szolnok az új partner. A város arculatához hozzátartozó programunk ezúttal két rendezvénnyel bővül. Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek kiállítása révén egy igazán rangos tárlat nyílik a Vaszary Villában, a Vitorlás téren pedig Bujtor István szobrát avatjuk. Kevesen tettek annyit a Balaton népszerűsítéséért mint ő, ráadásul filmjeiben Füred és Tihany markánsan megjelenik, fontos gesztusnak tartom, hogy a család hozzájárult ahhoz, hogy Füreden egy igazán beszédes szoborral emléket állítsunk Bujtor Istvánnak – fogalmazott dr. Bóka István polgármester a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón.

Dallos Krisztina a Vaszary Villa igazgatója kiemelte: a Magyar Nemzeti Galériával együttműködve rendezett tárlaton Ferenczy Károly több emblematikus műve is látható lesz, mellette a nagybányai mesterek mintegy húsz alkotása szerepel majd a kiállításon, amelyet a művésztelep történetét bemutató dokumentumfilm is gazdagít. – A nagybányai művésztelep alkotói közül többen személyesen ismerték Jókait. Réti István meg is festette a „nagy magyar mesemondót” – tette hozzá Dallos Krisztina.

Cserép László az önkormányzat művelődési osztályának vezetője hangsúlyozta: az immár 22. alkalommal megrendezendő Jókai Napokon minden tradicionális programot megrendeznek, lesz Jókai ünnepség, irodalmi matiné, díszebéd és a Koloska-völgyben bableves-főző verseny.

A rendezvény részletes programja itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004