Oldal kiválasztása

Mészáros József Az év bortermelője

Szerző: | 2013-05-13.

Az idei az ezüstérmes borok versenye volt, hiszen közel kétszázat osztottak ki belőle a 22. alkalommal megrendezett balatonfüredi városi borversenyen. A benevezett ötven gazda közül Mészáros József lett Az év bortermelője, így a szokásoknak megfelelően az idei Borheteken övé lesz az első stand.

 

A borversenyre benevezett ötven gazda közül a legtöbb pontszámot boraival Mészáros József nyerte, ő lett Az év bortermelője cím idei kitüntetettje. Mészáros József, aki többgenerációs bortelmelő család sarja, ma is édesapjával együtt műveli a Pécselyen és környékén lévő szőlőiket, és vele együtt vette át a díjakat is. A benevezett boraik közül két olaszrizlingjük és egy cabernet franc és cabernet sauvignon cuvée-jük lett aranyérmes igen magas pontszámmal.

A százpontos rendszerben úgynevezett vak kóstolással bírált borok 87 ponttól már aranyérmesek (39 kapott ilyen minősítést), 94 ponttól pedig nagy aranyérmesek lettek. A legmagasabb pontszámot, a Cse-Ki Bor Bt. Tagyon-hegyi olaszrizlingje – ifj. Cseh Ferenc vette át az oklevelet – és a szentantalfai Dobosi Dániel szürkebarát és tramini cuvée-je kapta.
Az aranyérmesek között van a Szabó és fia Borpince, a Horváth Borház, a Badacsonyi Pincegazdaság, a Söptei Pince, a Múzsa Borház, Hollósy Zsombor, a Homola Pince, Ódor József, Feind Lajos, a Petrányi Pince, a Balogh Pince, Piffáth Lajos, a Zánka és Környéke Pinceszövetkezet, Lakatos Tibor, a Jásdi Pince, a Kálmán Pince, a Figula Pincészet, a Koczor Pince, a Szent Benedek iskola, Fodor Béla és a Levendula Pince bora.

A Corvinus Egyetem borászati tanszékének professzorai, dr. Kállay Miklós tanszékvezető és dr. Janky Ferenc egyetemi docens vezetésével két napon át négy bizottság kóstolta és pontozta a 340 beérkezett bort.

– Bár kedvező volt az évjárat, nem volt könnyű a 2012-es év a bortermelőknek, a száraz, aszályos időjárás miatt magas cukorfokúak, de kevésbé savasak lettek a borok, ezzel volt dolga elég a gazdáknak. Mindenesetre nagyon jó lett a végeredmény, amit a szépszámú aranyérmes bor jelez, azok közül is nagy öröm, hogy 16 olaszrizling, a térség zászlós bora – mondta összefoglalójában Müller István, a borversenyt hosszú évek óta szervező Pelsovin Bt. vezetője az Annabella Szállodában vasárnap megtartott ünnepélyes díjkiosztón.

A 16 olaszrizling közül a májusi testületi ülésen a képviselők döntenek majd melyik lesz a Város Bora.

Tanulsága még a borversenynek, hogy a borízlés változását követve a vörösek között feltűnt a syrah vagy shiraz kiszorítva a kékfrankost, és megérkezett a manapság egyre divatosabb gyöngyöző bor is, amikor a szénsav a bor természetes erjedéséből ered akár rozé akár fehér borról is legyen szó.

A borversenyt Balatonfüred Város Önkormányzata és annak Mezőgazdasági Bizottsága, a Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanácsa, valamint a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség közösen hirdette meg. Az okleveleket, díjakat és Kapás Krisztina fazekas kerámiáit Kontrát Károly államtitkár, dr. Bóka István polgármester és a szervezők képviselői adták át.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004