Oldal kiválasztása

Partitúra kurzus a fény jegyében

Szerző: | 2013-05-26.

Idén újra indul a Partitúra Összművészeti Kurzus. Horgas Eszter fuvolaművész és Nyitrai Orsolya médiaművész olyan tábort hirdet, amelyben tehetséges fiatalok tölthetnek el együtt egy hetet és alkothatnak a Vaszary Villában. A téma ezúttal a fény. Augusztusban bemutató koncert.

 

A zeneművek, a képzőművészeti alkotások, a mozgás, színészi játék és az irodalom – ezúttal a Fény téma köré csoportosul. Az összművészeti kurzus célja, hogy az alkotó művészek és a növendékek a különböző művészeti formák felhasználásával egy adott témához kapcsolódóan új műalkotásokat hozzanak létre.
Klasszikus zeneműveket – elsősorban kamaraműveket-, illetve új, a munkafolyamat alatt született improvizációkat, darabokat, irodalmi, és képzőművészeti alkotásokat várnak a képzés vezetői, az elkészült műveket a fiatal művészek a kurzuszáró nyílt előadáson augusztus 25-én be is mutatják.

A kurzusra 2013. június 15-ig lehet pályázni. Jelentkezés itt.

Növendék  csoportok: 9-12 , 12-14, 15-25 éves korúak.
A díjakat augusztus 25-én 18 órakor ünnepélyes keretek között az Anna Grand Hotelben adják át.

A képzés művészeti vezetője Horgas Eszter (fuvola, kamarazene, előadói gyakorlat, légzés-meditáció)

Tanárok:
Nyitrai Orsolya (képzőművészet, improvizációk, művészettörténet)
Stollár Xénia (zeneszerzés, improvizáció, kamarazene)
Lőwenberg Dániel (zongora, kamarazene, zenetörténet)
Horgas Ádám (mozgás, előadóművészet, mobil film, dráma)
Rosta S. Csaba (építész)
Bordos Zsolt (fény és video technika, paintup)

2011 júliusában tartották meg először a Partitúra Összművészeti Kurzust. A tanulók és a közönség körében olyan sikeres volt a kezdeményezés, hogy azóta évente megrendezik ezt az egyedülálló alkotói képzést.
A kurzus alap koncepciója, hogy a különféle művészeti ágakon keresztül a gyerekek megismerjék önmagukat, megtanulják, megérezzék, megtapasztalják, hány féle út lehetséges az önkifejezéshez, a tehetségük kibontakoztatásához. A zeneművészet, a színjátszás, a mozgás, a film, a drámaképzés, illetve a képzőművészet ehhez ad lehetőséget. A különféle szakmai műhelymunkák, a konkrét zeneművek elemzése, és a koncertre való felkészülés mellett közös órákon is részt vesznek a diákok, akik az önálló alkotás mellett megtanulják a közösségi munkát is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
január 23 - január 29
  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.01.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Antal Renáta.

  • 28

    Arácsi eszem-iszom

    12:00 -19:00
    2023.01.28
    Balatonfüred, Hősök tere 1.
    Balatonfüred, Hősök tere 1.

    Disznótoros.

  • 29
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004