Oldal kiválasztása

Futás a gyerekekért

Szerző: | 2013-05-29.

A Mosoly Váltó idén is rajthoz áll az UltraBalaton Nemzetközi Futó-és Kerékpár-versenyen, hogy futva vagy biciklizve teljesítse a versenyt, és a résztvevők felajánlásaiból adományt gyűjtsön a súlyosan beteg gyerekek gyógyítására. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat.

 

A Mosoly Alapítvány által felkarolt gyerekek és az alapítvány támogatói, a váltó tagjaiként, 45 rövidebb szakaszban, két nap alatt teljesítik a 212-kilométeres Balatonkört.

Magyarországon évente több száz gyermeknek kell szembenéznie olyan súlyos betegséggel, amely hosszú kórházi tartózkodással, testet-lelket megviselő kezelésekkel, évekig tartó gyógyulási folyamattal jár. A Mosoly Alapítvány 1996 óta ingyenes mese- és művészetterápiás foglalkozásokkal segíti azt a folyamatot, amelyben az orvosi kezelések és a lelki rehabilitáció együtt, egymást erősítve hatnak a tartós gyógyulás érdekében. Hosszú távú terápiás csoportjaikba a rehabilitáció alatt járnak a gyerekek, hogy könnyebben visszataláljanak kortárs közösségeikbe, amiből hosszan tartó betegségük kiszakította őket.

A Mosoly Alapítvány csapata teremti elő évről-évre a foglalkozások megtartásához szükséges pénzösszegeket, melyek biztosítják az ingyenes részvételi lehetőséget a gyermekek számára országszerte. Az Alapítvány immár negyedik éve vesz részt Mosoly Váltójával az UltraBalatonon, mely egyben legjelentősebb adománygyűjtő eseménye is az évben. A verseny nem csak az adománygyűjtés miatt különleges, hanem azért is, mert a Mosoly Váltó tagjaként a támogatók együtt futhatnak a gyógyult, Mosolyos gyerekekkel.

A Mosoly Váltó balatonfüredi szakaszához június 1-jén 12 órakor bárki csatlakozhat, aki kedvet érez a futáshoz vagy biciklizéshez és szívesen nevezne be erre a szakaszra egy jelképes támogatással. Az adomány felajánlásával minden résztvevő segíthet abban, hogy az alapítvány minél több pénzadományt gyűjthessen össze a súlyos betegségen átesett gyermekek gyógyulásáért.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004