Oldal kiválasztása

Megnyílt a Hal és Borünnep

Szerző: | 2013-06-21.

Koncertek, borsátrak és halételek a sétányon. Megnyílt az idei Balatoni Hal és Borünnep. A négynapos rendezvény ezúttal kiegészül az olimpiai bajnokok sorát felvonultató Magyar Úszás Napjával, – a szerényebb becslések szerint is több ezren lesznek a Tagore sétányon.

 

– Ez az ünnep az értékekről, a tradíciókról szól, de a balatoni borok és halételek népszerűsítése mellett évről évre törekszünk a megújulásra is. Idén egy igazán szívet melengető rendezvényt is felölel a hal- és borünnep, itt rendezik meg a Magyar Úszás Napját, amire mintegy tízezer látogatót várunk a Tagore sétányra. Olimpiai és világbajnok sportolók lesznek a parton. Minden adott ahhoz, hogy egy igazi ünnep legyen ez a pár nap – fogalmazott Bóka István polgármester.

A rendezvényt Somogyi Béla Debrecen alpolgármestere nyitotta meg hivatalosan, majd a sétányon felállított nagyszínpadon a Balatonfüred Néptánc Együttes adott műsort, a Debrecenből érkező Bürkös zenekar és barátai muzsikáltak végül Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartet adott koncertet.

A rendezvény folytatódik, lesznek közönségtalálkozók, közéleti beszélgetések, szombat délután egy órakor Demjén Ferenc ad koncertet. A gyerekeket külön programok, a felnőtteket pedig a sétányon felállított bor-, és halsátrak várják.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004