Oldal kiválasztása

188. Anna-bál

Szerző: | 2013-07-11.

Minden adott egy jó bálhoz – mondta Bóka István polgármester a 188. Anna-bál sajtótájékoztatóján. A július 20-án rendezendő díszes eseményre az összes jegy elkelt. A bál szépét újra a hagyományoknak megfelelően választják meg. Soha ennyi program nem kísérte még a bált.

 

– Két hónappal ezelőtt elkelt minden jegy a bálra. Ezúttal is lesznek újdonságok, idén a bál köré szerveződő programok már szinte önálló fesztivált alkotnak, igen színvonalas rendezvényekkel várjuk az érdeklődőket. Változtattunk a bál szépének szavazásán, a hagyományokhoz visszatérve a báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit – jelentette be az Anna Grand Hotelben rendezett sajtótájékoztatón Bóka István. A polgármester hangsúlyozta: idén Füred kulturális partnertelepülései Kecskemét, Debrecen és Szolnok 5-5 fiatal párral vesz részt a bálon.

Az Anna Grand Hotel patinás épületében illetve hangulatos kertjében rendezendő bál fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, az esemény díszvendége Füred kulturális partnere, Szolnok lesz.
A bálról és a bál hetében zajló programokról részletek itt.

– Az Anna-bálhoz hasonló, jelentős történelmi hagyományra visszatekintő rendezvényünk nincs, jövünk hát Füredre tanulni, és igyekszünk szépséget adni a bálnak, hozzuk a gyönyörű szolnoki lányokat – tette hozzá Szalay Ferenc Szolnok polgármestere, aki megjegyezte: bízik a két város közötti hosszútávú kapcsolatban.

A bálra, amelyre a város ezúttal is meghívta a füredi 18 éves lányokat, a legolcsóbb belépőjegy 50 ezer, a legdrágább 65 ezer forintba került. A bálba érkező hölgyek nyakába a hagyományoknak megfelelően herendi porcelánszív kerül, amely idén rózsaszín árnyalatot kapott és először arany helyett az igen divatos platinával van festve.

– Tovább folytatjuk azt a társadalmi missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdtünk. Az idei báli porcelánszívek az angol királyi pár esküvőjére készült árnyalatot kapták, a vendégek elé kerülő 3500 darabos szerviz is a híres Viktória-minta felújított változata lesz – mondta Dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.

A sajtótájékoztatón részt vett Bőr Viktória a tavalyi bál szépe és hegedűn játszott Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, aki egyben a bál hetében rendezendő cigányprímás verseny egyik zsűri tagja. A rendezvény végén bemutatták a báli menüt, amelyről részletek itt olvashatók.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Augusztus
  • 01

    20:30 -23:00
    2022.08.01
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Turnén a legendás zenész-énekes.

  • 02

    20:00 -23:00
    2022.08.02
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Világhírű musical a színpadon.

  • 04

    18:00 -20:00
    2022.08.04
    Zsidó Kiválóságok Háza
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Auer fesztivál.

  • 05

    18:00 -22:00
    2022.08.05-2022.08.28
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómiai fesztivál és koncertek a parton.

  • 05

    21:30 -23:00
    2022.08.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004