Oldal kiválasztása

Prímások versenye

Szerző: | 2013-07-17.

Az idei Anna-bál egyik újdonságaként prímásversenyt hirdetett a város a Hagyományok Házával közösen. A kuriózumnak számító országos versenyen tizenhárom hegedűs mérte össze a tudását, a legjobbak a pénzjutalom mellett a Gyógy téren felállított nagyszínpadon gálakoncertet adtak.

 

A prímások többsége budapesti, de Révkomáromból, Székelyudvarhelyről sőt még Brüsszelből is érkezett hegedűs. A klasszikus cigányzenei hagyományt művelő, 16. életévét már betöltő, de még 35 évesnél nem idősebb muzsikusok jelentkezhettek a megmérettetésre.  A Lavotta János zeneszerző, hegedűművész, vándormuzsikus, a verbunkos úttörőjének emléket állító verseny zsűrije abban egyetértett: a jelentkező hegedűsök mindegyike kifinomult technikával és muzikalitással rendelkezik.

{photogallery}1929{/photogallery}

A versenyzőket, akiknek egy kötelező és egy szabadon választott számot kellett előadnia, egy állandó zenekar kísérte.  A Kisfaludy Galériában rendezett nyilvános színpadi versenyre majd a gálakoncertre a Gyógy téren felállított nagyszínpadon sokan voltak kíváncsiak.

A versenyt ifj. Sárközi Lajos nyerte. A Budapestről érkező prímás 1 millió forint pénzjutalmat vehetett át és zenekarával együtt meghívást kapott a jövő évi Anna-bálra. Második Salasovics Norbert lett, a harmadik díjazott pedig a révkomáromi ifj. Bertók Tibor. Különdíjat kapott Varga Jenő, Balatonfüred különdíját pedig a Belgiumban élő Balogh Kurina Klaudia vehette át. A díjazottak mindegyike vendégművészként meghívást kapott a 100 tagú Cigányzenekar egyik fellépésére.

A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei: Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, az 1992-es prímásverseny és a 2000-ben megrendezett Országos Aranyvonó Párbaj győztese, Buffó Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, Puka Károly, az 1984-es cigányprímás verseny győztese és Sánta Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Február 7
  • 07
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004