Oldal kiválasztása

Turizmus Világnapja

Szerző: | 2013-09-17.

A Magyar Turizmus Zrt. idén is nagyszabású vendégbarát akciót hirdet a szeptember 27-én tartandó Turizmus Világnapja alkalmából, amelynek központi témája ezúttal a turizmus és a víz kapcsolata lesz. Füreden egyebek mellett térítésmentes idegenvezetés indul a Vitorlás térről.

 

A Turizmus Világnapja kapcsán a turisztikai szakma a vendégbarát szolgáltatások jelentőségére igyekszik felhívni a figyelmet, valamint a folyamatos szemléletformálás szükségességére. Az akcióval továbbá tudatosítani kívánják a szervezők, hogy a turizmus milyen fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban.
A Magyar Turizmus Zrt. széles körű szakmai összefogást hirdet annak érdekében, hogy legyen a Turizmus Világnapja minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítik a belföldi és külföldi vendégeket.

Balatonfüreden szeptember 27-én, a világnap alkalmából egy órás ingyenes idegenvezetést tart a városban Kissné Hevesi Edit, a délután öt órakor kezdődő séta a Vitorlás térről indul. Itt állomásoznak majd a Balaton Regionális Marketing Igazgatóság munkatársai is, akiktől az érdeklődők között ajándékokat osztanak szét. A nap folyamán a Lóczy-barlangot látogató felnőttek kedvezményes jegyet válthatnak, a Tourinform Irodába betérők pedig kisebb ajándékokat kapnak. Szeptember 28-án a Balatonfüred-Siófok-Balatonfüred útvonalon közlekedő menetrend szerinti hajójáraton pedig bemutatkozik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park – áll a helyi turisztikai egyesület tájékoztatójában.

balatonfured.hu
foto: Gehring János

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Augusztus
  • 01

    20:30 -23:00
    2022.08.01
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Turnén a legendás zenész-énekes.

  • 02

    20:00 -23:00
    2022.08.02
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Világhírű musical a színpadon.

  • 04

    18:00 -20:00
    2022.08.04
    Zsidó Kiválóságok Háza
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Auer fesztivál.

  • 05

    18:00 -22:00
    2022.08.05-2022.08.28
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómiai fesztivál és koncertek a parton.

  • 05

    21:30 -23:00
    2022.08.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004