Oldal kiválasztása

Széchenyi az útmutató

Szerző: | 2013-09-21.

Széchenyi István küldetése a sorsfordítás volt. Az emberi haladásba vetett hite, akaratereje, szilárd alapokra helyezett keresztény élete, értékteremtő volt. Példája követendő érték, egy igazi útmutató – mondta Molnár Judit, önkormányzati képviselő, a Széchenyi emlékünnepségen tartott beszédében.

 

– Széchenyi István nagyságát mutatja, hogy életműve a mai napig értelmezhető, követhető, sőt igazi tanácsadó. Páratlan méretű politikai, gazdasági és társadalmi tevékenysége elősegítette a polgári átalakulást, a nemzet megújhodását – mondta ünnepi beszédében Molnár Judit, a Humán Erőforrás Bizottság elnöke, aki úgy fogalmazott: Széchenyi felismerte, hogy egy jól működő társadalomban meg kell, hogy férjen egymás mellett a közösségi és az egyéni érdek, a hazaszeretet és az önmegvalósítás.
Füreden a szellemiségét követve történik a városfejlesztés – hangsúlyozta a képviselő, aki kiemelte: Magyarországot egyre több fiatal hagyja el és kényszerül munkát vállalni a megélhetés reményében külföldön. Ez súlyos gond, amire mindenképp megoldást kell találnunk – tette hozzá.

– Széchenyi példájának követendő értékként kell ragyognia előttünk az önzés és a haszon hajszolása által terhelt világunkban. Eszményekre mindig szükségünk van. Értékeink ugyanazok: egyén, család, közösség, város, a haza tisztelete. Fogadjuk meg hát intelmét: tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent s munkálkodhass a jövőn– zárta beszédét Molnár Judit, a gróf Tagore sétányon álló szobránál tartott megemlékezésen.

A hagyományoknak megfelelően idén is átadták a Széchenyi István vitorlás emlékverseny vándordíját. A versenyt ezúttal a Király Zsolt kormányozta hajó nyerte.

A rendezvényen közreműködött a Magyar Honvédség Légierő Zenekara.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004