Oldal kiválasztása

A gyógyfürdő nyomában

Szerző: | 2013-10-18.

Mi is történt az 1700-as évektől kezdve, amikor felfedezték a savanyúvizet Füreden? Mitől válhatott híressé a fürdő egész Európában? Valódi gyógyítás volt itt vagy inkább csak a körítés volt érdekes? Háromszáz év históriája benne seborvosok, hideg és meleg fürdők, tűzvész és államosítás.

 

Lichtneckert András levéltáros, történész, a tőle megszokott alapossággal járta körül a gyógyfürdő 1702-ben induló történetét, hét levéltárban gyűjtve össze az ehhez szükséges dokumentumokat. A füredi gyógyfürdőről, dacára annak, hogy több évszázados múltja alatt akadtak épp elegen, akik írtak róla, Lichtneckertnek sikerült több újdonságot, új tényt és megállapítást feltárnia, mindezt korábbi könyveihez hasonlóan olvasmányos formában. Alapmű született a város identitását, fejlődését jelentősen alakító fürdőkultúráról.

A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában megjelent A balatonfüredi savanyúvízi gyógyfürdő története című kötet a fürdő történetét, fejlődését az európai fürdőkultúra keretei között mutatja be. Feltárja mi is történt az 1700-as évektől kezdve, amikor felfedezték a savanyúvizet, a seborvosokon, hideg és meleg fürdőkön át egészen az államosításig.
Külön fejezet foglalkozik például a füredi gyógyító munkával, az 1800-as években bekövetkező tűzvészekkel és persze az igen élénk fürdőélettel. Választ ad arra, hogy Füred miben különbözött az 1800-as évek német, osztrák, cseh vagy holland gyógyfürdőitől, mivel tudott a legjobbak közé kerülni és az évtizedek alatt miként épült meg a fürdő köré a telep. Az külön érdekessége a történetnek, hogy míg más országokban már a 19.században a helyiek vidáman megéltek a fürdőkultúrából, itt ez valahogy nem sikerült.

– A kötet egyebek mellett arra keresi a választ: lehetséges-e, hogy egy kis országban, messze kiemelkedve környezetéből, európai színvonalra tudjon emelkedni egy gyógyfürdő. Nos, a füredi gyógyfürdő már az 1840-es években a földrész elismert és kedvelt fürdői közé tartozott. Lichtneckert András könyve a gyógyfürdő történetéről új ismereteket ad, s azokból következtetéseket von le. Ez egy igazi újdonság, egy alapmű, ilyen könyvet még senki sem írt – fogalmazott a Kisfaludy Galériában rendezett könyvbemutatón Elek Miklós a helytörténeti gyűjtemény nyugalmazott vezetője.

A kötet a Városi Könyvtárban megvásárolható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
július 26 - augusztus 01
  • 26

    Anna Fesztivál

    16:00 -22:00
    2021.07.26-2021.08.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Prímásverseny, opera előadások, szívhalászat.

  • 27

    Érdi Tamás koncert

    20:00 -22:00
    2021.07.27
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Klasszikusok zongorán.

  • 28

    Prímásverseny és gálakoncert

    20:00 -22:00
    2021.07.28
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Cigányprímások gálája.

  • 29

    OperaFüred

    20:00 -23:00
    2021.07.29
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Magyar Állami Operaház Énekkarának estje.

  • 30

    Operagála

    21:00 -23:00
    2021.07.30
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Híres operák a parton.

  • 31

    196. Anna-bál

    18:00 -23:50
    2021.07.31
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Bál a hagyományok jegyében.

    St. Martin koncert

    19:00 -21:00
    2021.07.31
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Templomi koncert.

    Utcabál

    21:00 -23:50
    2021.07.31
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca

    Utcabál a Blaha utcában.

  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004