Oldal kiválasztása

Újra éled a balatoni hajózás hőskorszaka

Szerző: | 2013-12-01.

Eredeti formájában újraépítik az első lapátkerekes balatoni gőzhajót a Kisfaludy gőzöst. A gróf Széchenyi István által 1846-ban vízre bocsátott gőzös séta-, rendezvény- és múzeumhajó lesz egyben. A balatoni hajózás hőskorát idéző Kisfaludy jövő nyáron áll üzembe itt Füreden.

 

A családi tulajdonú Balatoni Sétahajózási Kft. sikeres pályázata eredményeként Európai Uniós támogatással mintegy százmillió forintból építi fel a Balaton első személyszállító hajójának, a Kisfaludy gőzösnek a korhű mását.

– A most épülő gőzös 2014 nyarán Balatonfüreden áll üzembe, 100 főt szállíthat majd. A hajó különlegessége, hogy séta- és rendezvényhajó funkciója mellett a Balaton egyetlen úszó múzeumhajójaként is várja a turistákat. A nagyközönség előtt egész évben látogatható lesz a hajó szalontermében berendezett a Reformkori gőzhajózás és fürdőélet a Balatonon című kiállítás, valamint a hajó több pontján különleges hangulatot teremtve, panoptikumi figurák által elevenednek meg a régi idők hajósainak és utasainak mindennapjai. A Kisfaludy történelmi emlékhajó megépítésével megvalósult a tulajdonosok régi álma: csaknem 100 év Csipkerózsika-álom után visszatérnek a Balatonra a nosztalgikus hangulatú lapátkerék meghajtású hajók – nyilatkozta a szegedma.hu hírportálnak a Balatoni Sétahajózási Kft. tulajdonosa.

A harminc méter hosszú, tizenkét méter széles gőzös Szegeden készül. A hajóépítők tervei szerint márciusra már szállítható állapotban lesz a hajótest, utána szerelik bele a gépészetet, lapátházat illetve a lapátkerekeket.

Hajótörténet
A Balaton Gőzhajózási RT. 40 LE-s gőzgépét az angliai Penn Gyárból hozatták. A hajó egyes részei tengelyen érkeztek Balatonfüredre, ahol összeszerelését végezték (ekkor még nem létezett hajógyár Füreden). 1846. szeptember 21-én a balatoni gőzhajózás beindítását szorgalmazó Széchenyi István 55. születésnapján bocsátották vízre Kisfaludy néven. A tó első lapátkerekes gőzhajója Keszthelyről, Keneséről és Alsóörsről szállította a vendégeket Füredre. A szabadságharc idején a délvidéki harcok utánpótlását biztosította a gőzös, hadifoglyok szállítását is végezte. 1869-ben elavult fa testét vasra cserélték. 1887-ig üzemelt.

balatonfured.hu/szegedma.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004