Oldal kiválasztása

Enyhülés – Zavartalan a közlekedés

Szerző: | 2014-02-03.

Hétfőn csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, csapadék már nem várható. Délután 0 és +7°C között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint a hét közepéig nem kell számítani újabb csapadékra. Zavartalan a városban a közlekedés. A Balatonon nincs korcsolyázásra alkalmas jég.

 

Kedden is nyugaton lesz több felhő az égen, míg a Dunától keletre napos és tartósabban ködös tájakkal egyaránt találkozhatunk. Helyenként élénk, esetleg erős lesz a délkeleti szél, -1 és +6°C között alakul a hőmérséklet. Szerdán sem kell csapadékra számítani. Több helyen élénk, északnyugaton erős lesz a délkeleti szél. 0 és +6°C között alakul a csúcshőmérséklet.

Csütörtökön és pénteken viszont már sok lesz fölöttünk a felhő, több helyen kialakulhat majd kisebb eső, csütörtökön kezdetben ónos eső, havas eső is. Pénteken több helyen megerősödhet a déli szél, enyhül az idő, délnyugaton akár már 10 fok fölötti maximumokat is mérhetünk

Korábbi hírünk

– Folyamatosan kint vagyunk az utakon, az összes gépünk dolgozik. Homok, fűrészpor, murva keverékével szórjuk az utakat. Az a probléma, hogy amíg esik az ónos eső, hiába szórunk, egy óra alatt, főleg ahol gyér a közlekedés, az is ráfagy az úttestre. A fő közlekedési útvonalak jól járhatók a városban, néhány mellékútvonal azonban, ahol kicsi a forgalom jeges. Sok ingatlan előtt viszont nem takarítanak, a járdák sok helyen csúszósak, jegesek – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Somogyi László, a Probio Zrt. vezérigazgatója.

Narancssárga, azaz másodfokú riasztást adott ki a meteorológia az összes dunántúli megyére, valamint Budapestre. Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében még a következő órákban is jelentős mennyiségű ónos eső hullhat.

A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint vasárnap még a Dunántúlon további, változó intenzitású ónos eső várható, többfelé erős jegesedéssel. Az ónos esőt az északi tájakon néhol havazás, fagyott eső válthatja fel. Az ország középső részén a délelőtti órákig várhatóan megszűnik a csapadék, majd ezután a Dunántúlon is csökken a csapadék intenzitása. Legtovább a nyugati megyékben várható tartósabb ónos eső.

Továbbra is fagyok vannak, így az ónos eső ráfagy az utakra, ezért rendkívül síkosak, csúszósak lehetnek az utak.

Nem lehet korcsolyázni a Balatonon
A part közelében, a sekélyebb vizek felett, kisebb öblökben elkezdődött ugyan a jegesedés a Balatonon, de csak 2-3 centiméter vastag a jég, nincs a vízen összefüggő jégréteg, ráadásul az élénk szél több helyen össze is töri. Erről Horváth Ákos, a Siófoki Obszervatórium vezetője számolt be az MTI-nek csütörtökön.
A szakember elmondta, a szokatlanul enyhe január miatt nem tudott még eléggé lehűlni a Balaton vize, hiába voltak fagyos napok. A Balatonnál a következő napokban várható átmenti enyhülés után jövő hét közepétől ismét hidegebbre fordul az idő, kedvezve az újabb jegesedésnek, de az egyelőre nem tudható, lesz-e sportolásra alkalmas jég a tavon – tette hozzá.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2024 >
április 22 - április 28
  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Széder este

    18:00 -20:00
    2024.04.23
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Zsidó húsvét.

  • 24

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2024.04.24
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Jazz koncertek.

  • 25
    Nincsenek események
  • 26

    Vágó Ilona: Az én világom

    17:00 -19:00
    2024.04.26
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

  • 27

    Test/esetek

    10:00 -19:00
    2024.04.27
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3-5.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3-5.

    Fotókiállítás.

    Kutyabarát közpark avatása

    11:00 -14:00
    2024.04.27
    Balatonfüred, Lapostelki út
    Balatonfüred, Lapostelki út

    Ünnepélyes átadó, programok.

    Ne most, drágám

    19:00 -21:00
    2024.04.27
    Balatonfüred, Huray utca 3.
    Balatonfüred, Huray utca 3.

    Vígjáték.

  • 28

    Sarkvidék vonzásában

    16:00 -18:00
    2024.04.28
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Vasárnapi vizit.

    Zeneiskolai koncert

    17:00 -19:00
    2024.04.28
    Balatonfüred, Huray utca 3.
    Balatonfüred, Huray utca 3.

    Művészeti csoportok hangversenye.

Hírek, Agora

Hírek

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Agora

  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,
  • minden jó, ha van szünet2024-04-28 11.52AgoraRégóta szerettünk volna egy színdarabot az új Központban megnézni, tegnap, 27.-én ott voltunk, sajnos. Az indító hangszóró-hangerő borzalmas volt, azt
  • Éva2024-04-27 17.35AgoraNagyon szépen felújították a Huray villákat, de a Tourinform irodájába idős ,mozgássérült ember nem tud felmenni a magas lépcsőkön,nincs korlát.Kérem,hogy

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004