Oldal kiválasztása

Jókairól másképpen – Újít a Tempevölgy

Szerző: | 2014-02-18.

Az öt évvel ezelőtt alapított, eddig húsz lapszámot megélt Tempevölgy folyóirat szerkesztői tartottak irodalmi estet, amelyen bemutatták a Jókai Mórról kiadott új tanulmánykötetet is.

– Jókai korának egyik legkorszerűbb irodalmára volt, bátran használta a korabeli médiumokat. Felismerte, hogy a napi sajtóban való megjelenés előnyére válhat az irodalomnak, egymást követő epizódokat közölt, ezzel sokat tett a regény illetve az olvasás népszerűsítéséért. A mai televíziós sorozatok tőle tanulták, hol és hogyan kell abbahagyni egy történet mesélését úgy, hogy másnap is kíváncsiak legyünk a folytatásra. A tanulmány kötetnek az a célja, hogy megmutassa, nem egy poros szerzőről van szó – fogalmazott a Vaszary Villában rendezett esten Hansági Ágnes, a kötet egyik szerkesztője.

A 2012. májusában Füreden rendezett Jókai-konferencia anyagából összeállított Jókai és Jókai című kötet társszerkesztője Hermann Zoltán hangsúlyozta: Jókai sokféle olvasónak tudott írni, számos rétege van a mondatainak. Játékosság, költői tudás és egyfajta távolságtartó irónia jellemzi könyveit.
A kötetről részletek itt.

Az esten Praznovszky Mihály a Tempevölgy főszerkesztője idézte fel a periodika elmúlt öt évét. Elmondta: nem füredi lapot szerettek volna készíteni, hanem egy Balatonfüreden megjelenő, az irodalmi életbe illeszkedő folyóiratot, amely építve a táj hagyományaira, a kortárs irodalmat is bemutatja.
– Szeretnénk még több fiatalt a lap mellé állítani, ezért nyitunk az egyetemek felé, az elkövetkező hónapokban több meglepetéssel is készülünk. Fontos feladat továbbá a folyóirat országos terjesztésének megoldása is – vélekedett Praznovszky Mihály, aki ígérte: március elején új számmal jelentkezik a folyóirat.

A rendezvényen Tóbiás Krisztián szerkesztő beszélgetett a Tempevölgyben már többször publikáló Lanczkor Gábor költővel. A Balatonhenyén élő, maga alapította zenekarban is gitározó költő műveiből olvasott fel.
Az esten Hegedüs Csaba, a Dohnányi Ernő zeneművészeti szakközépiskola növendéke játszott bendzsón.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Október 3

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004