Oldal kiválasztása

Füred az Utazás kiállításon

Szerző: | 2014-02-24.

Az év legnagyobb turisztikai vásárán Füred egy 40 nm-es bemutató standdal lesz jelen, ahol az érdeklődők ízelítőt kapnak a nyár és a kultúra városának hangulatából.

 

A Hungexpo Vásárközpontban február 27. – március 2. között rendezendő kiállításon a helyi turisztikai egyesület új, fiatalos, lendületes arculattal jelenik meg a Balaton régió társkiállítójaként. A stand látványa és az attrakciók is az egészség illetve az aktivitás témaköréhez kapcsolódnak, színesítve a megszokott Balatonfüredi kínálatot.

A kiállítás ideje alatt füredi borokat lehet kóstolni a város standjánál, minden nap más borász kínálja majd portékáit, de az érdeklődők a savanyúvizet is megízlelhetik, kérhetnek információs gyógyászati technológiával (NES) készülő gyors állapotfelmérést is, és persze a városi kiadványok révén értesülhetnek a legújabb füredi ajánlatokról.

Március 1-én, délután két órakor pedig a nyári Dumafüred hangulatát idézi meg Janklovics Péter a Dumaszínház tagja.

Az ország kedvenc utazási vására számos programot, nyereményeket ígér látogatóinak, akik közel 30 ország 500 kiállítójának ajánlatai közül válogathatnak.

A külföldi díszvendég ezúttal Tunézia, a hazai díszvendég Pécs lesz, a kiemelt kulturális partner pedig Matyóföld. A hagyományos turisztikai börze nagykövete Kandász Andrea, műsorvezető, akivel az eseményt megelőző hetekben és a kiállítás alatt is többször találkozhatnak majd.

A kiállítás első napján Utazás Fórum konferenciát tartanak, kiemelt téma a családi utazás, mely tematika többször visszaköszön az eseményen. Az utazási irodák családi utazási ajánlatait egy különálló szigeten jelenítik majd meg, így a tematikus ajánlatokat keresők egy helyen tájékozódhatnak.

A kiállítás területén gyerekjátszó, pasimegőrző és hölgysarok működik majd, péntek és vasárnap között pedig egymást követik a különböző színpadi programok, nyereményjátékok és koncertek. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét lesz közönségjáték is, a kiállítás különböző részein felállított játékpontokon kicsiknek és nagyoknak közösen az utazásra való készülődés jegyében kell különböző feladatokat megoldani.
A külföldi díszvendég Tunézia standján kézműves gyerekjátszó programokat, néptáncbemutatóknak és divatbemutatóknak rendeznek.

A kiállítással egy időben és egy belépőjeggyel látogatható a Karaván Szalon, kemping és karaván kiállítás és a BringaExpo és most először az Afrika Expo.

Belépőjegy közönségnapokra helyszínen: 1900 Ft, online elővételben 1500 Ft, kiállítói belépő: 3000 Ft.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

sirjak vagy nevessek?

2025.05.10.

Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart