Oldal kiválasztása

Hamvas Béla napok – Zene, festészet, ráolvasás

Szerző: | 2014-03-18.

Hamvas Béla születésnapja alkalmából gondolkodók, zenészek, festők rendhagyó szellem-idézéssel emlékeznek meg az íróról. Irodalom, festészet, koncertek és némi borkultúra. A Tagore sétányon álló Hamvas-hársnál ezúttal is lesz ráolvasás.

 

A szellemóriás hagyatékát őrző, ápoló balatonfüredi Hamvas Béla Asztaltársaság idén a hagyományos megemlékezés mellett rendhagyó programokkal is várja az érdeklődőket.

– A Vaszary Galériában álló Művészet és tér kiállításhoz kapcsolódik az idei rendezvényünk, amelyet szintén átsző Hamvas Béla gondolatisága. Az előadók és művészek mind kötődnek Hamvashoz, az életmű kutatói, tisztelői, Marghescu Mária például a Hamvas életmű külföldi kiadásának jogtulajdonosa. Hamvas összehoz mindenkit, az ő apropóján több művészeti ág képviselője gondolkodik vagy alkot majd együtt – válaszolta a balatonfured.hu-nak Cserép László, a Hamvas Béla Asztaltársaság titkára, aki hozzá tette, szeretnék, ha ezentúl minden évben különböző kulturális programok egészítenék ki a megemlékezést.

A rendezvény nyitónapján a Tagore sétányon magyar és kínai nyelven olvassák rá a Hamvas-hársra az író FÁK című esszéjének egy részletét.
Majd az avantgárd zene egyik legnagyobb alakja, a csendről, a szabad hangokról sokat tudó zeneszerző, John Cage: Sonatas and Interludes című művéből hangzanak el részletek. A nap borkóstolóval zárul, amelyet Szkárosi Endre, költő, Kő Pál szobrászművész, Keserü Katalin művészettörténész és Vidnyánszky Attila rendező beszélgetése kísér.

Másnap a Művészet és Tér konferencia keretein belül előadások hangzanak el, majd a Vaszary Galériában különleges tárlatvezetéseken vehetnek részt az érdeklődők. Marghescu Mária, Vass László, műgyűjtők, és Geskó Judit művészettörténész kalauzolja a nézőket, majd igazi kuriózumként Nádler István maga mutatja be Hamvas Béla: Kínai tusrajz című írása inspirálta rajzait.
A kétnapos rendezvény zárásaként Rátóti Zoltán és Huzella Péter ad zenés műsort A BOR FILOZÓFIÁJA című Hamvas könyv alapján.

A március 21-22-én rendezendő Hamvas napok részletes programja itt.

Az asztaltársaságot öt házaspár, Balatonfüredről, Pécselyről, és Veszprémből alapította, tiszteletbeli elnökei Sava Babić és Szőcs Géza. Hamvas Béla születésének napját ünnepelve (március 23.) minden évben megemlékezést tartanak a Tagore sétány Hamvas-hársa mellett. A fát Sava Babic ültette még kétezerben, a Koloska völgy egyik hársfájáról írt Hamvas szöveg nyomán. Az ő ötlete volt az is, hogy mindig más nyelven olvassák rá a fára Hamvas FÁK című esszéjének egy részletét.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2025 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004