Oldal kiválasztása

189. Anna-bál – Már kaphatók a belépők

Szerző: | 2014-03-27.

Már kaphatók a jegyek a 189. Anna-bálra, amelyet július 26-án, az Anna Grand Hotel patinás termeiben rendeznek meg. A kísérőprogramokkal együtt majd egy hétig tart a rendezvény. Lesz prímás verseny, operagála, és persze szívhalászat is.

 

Július 22 – 26. között rendezi meg a város a hagyományos kísérőrendezvényeket illetve a bált, amelynek díszvendége ezúttal Gyula városa lesz. Az új kulturális partnertelepülési szerződést – Kecskemét, Debrecen és Szolnok után – várhatóan a Jókai Napok alkalmából írják alá.

A bálra a város ezúttal is meghívja a füredi 18 éves lányokat, és a hagyományoknak megfelelően idén is minden bálba érkező hölgy herendi porcelánszívet kap ajándékba.
A belépők ára nem változott, a legolcsóbb belépőjegy 50 ezer, a legdrágább 65 ezer forintba kerül. A jegyek a város Tourinform irodájában (Balatonfüred, Blaha L. u. 5.) már előjegyezhetők illetve a balatonfured@tourinform.hu e-mail címen igényelhetők.

Az Operaház balettművészei táncolják a palotást, a bál szépét és két udvarhölgyét éjfélkor mutatják be, ők másnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is láthatók lesznek, majd lovashuszár kísérettel séta kocsikáznak a városban.

Idén is megrendezik a szívkórház előtti téren felállított nagyszínpadon az Operagálát. A tavalyi cigány prímás verseny után most a népzenei hegedűsök mérik össze tudásukat a Kisfaludy Galériában és adnak majd gála koncertet a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Lesz szívhalászat is, a tervek szerint a bál előestéjén, ismét kifut a Jókai hajó a kikötőből fedélzetén a szép lányokkal, és este a Tagore sétányról is bárki megnézheti a zeneszóval kísért hangulatos lampionos szívhalászatot.
A többnapos rendezvény ideje alatt a Blaha Lujza utca ismét Borutcává alakul át.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004