Oldal kiválasztása

BioBalaton és Malackrumpli

Szerző: | 2014-06-18.

Újra nyitva a kemping melletti öko-, és kézműves piac, benne a méltán népszerű Malackrumpli bisztróval. Felújították a helyet, új séf és programok, a feeling azonban marad.

 

– Egy kicsit megcsúsztunk, szombaton nyitunk rögtön két szuper rendezvénnyel. Egy nagy felújításon, átalakításon vagyunk túl, sikerült ügyünknek megnyerni Vida Zoltán séfet, aki az új generáció egyik legnagyszerűbb képviselője, benne van a Top 10-ben. A Malackrumpli továbbra is az marad, aminek szántuk, kiváló, főleg saját termelésű alapanyagokból, tisztességes bisztró ételeket adunk, olyanokat, ami minőségben bárhol megállná a helyét, mindezt a balatoni árakhoz képest olcsóbban. Mindenből főzünk, ami akkor, éppen a kertünkben megterem, saját nevelésű mangalicát vágunk, gyűjtünk vadon termőket – nyilatkozta a balatonfured.hu-nak a Fekete-Bárány néven ismert blogger, Járosi Tamás a Malackrumpli bisztró és a BioBalaton piac vezetője.

Június 21-én, szombaton reggel 9-től látogatható újra a BioBalaton. Lesz piac és nyit a Malackrumpli. MonJardin, éppen Afrikából haza térő kertészével együtt közösségi kert építés lesz, amelyhez bárki csatlakozhat, délután négy órától pedig gerilla sörfőzők kerekasztal beszélgetését hallgathatják meg az érdeklődők. Itt lesz Németh Antal gerillasörfőző, a Hedon Brewery vezetője és Drajkó Zsombor sörszakértő, a Mese Habbal blog szerkesztője. Lesz sörkóstoló kurzus, bemutatják a legjellemzőbb aroma- és ízjegyeket, valamint négy különleges, egyedi főzetet.

A kistermelői piac ezentúl minden szombaton nyitva lesz, a Malackrumpli pedig minden nap 12-24 óra között. Idén is sajtbolt, házi sörök, pálinkák, kizárólag Balaton környéki borok, bio zöldségek, gyümölcsök, mangalicából készült húsáruk, iparművészeti cikkek, kiállítótér, bio élelmiszerekből készült modern gasztronómiai termékek találhatók a piacon.

– Tavaly szerény körülmények között egyfajta gerillaként nyitottunk, jó szándékú, de naiv hozzáállással. Nincs okunk panaszra, a Malackrumplinak nagyon jó sajtója volt, az Index egyenesen azt írta, hogy mi mentjük meg a Balaton északi partját, ami ugyan jól esik, de igen nagy túlzás. Úgy éreztük tovább kell lépni, sokkal profibb hozzáállással, jobb körülményekkel folytatjuk idén – tette hozzá Járosi Tamás.

Az eredetileg közgazdász Járosi Tamás három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy családjával együtt felhagy a városi élettel illetve korábbi szakmájával és három gyerekkel, két kutyával meg sem állt a Káli medencében található Balatonhenyéig. Itt vettek egy régi, rossz állapotú parasztházat, pár hektár földet, pár mangalicát és nekiláttak a nagy álom megvalósításának: egy ökológiai gazdaság létrehozásának, amelyben manufakturális módszerekkel kézműves élelmiszereket állítanak elő. Ma már felnőtt a mangalica anyaállomány, közben közel 120 féle zöldséget termelnek igen nagy mennyiségben valamint több mint 50 féle zöldségkonzervet állítanak elő.
Tavaly nyitotta ki a BioBalaton piacot azzal a szándékkal, hogy a Balaton környékén élő, elhivatott és tisztességes kistermelőket összefogja, általuk normális termékeket, élelmiszereket kínáljon a vásárlóknak.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Szeptember

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004