Oldal kiválasztása

Illegális filmfeltöltőkre csapott le a NAV

Szerző: | 2014-07-18.

Több mint 3000 szerzői jog védelme alá tartozó filmet, zenei albumot és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé illegálisan az interneten azok az elkövetők, akiket a múlt héten lepleztek le a NAV pénzügyi nyomozói.

 

A gyanú szerint a balatonfüredi huszonhét éves nő és társai magyar és külföldi internetes portálokra illegálisan, szerzői jogdíj megfizetése nélkül töltöttek fel és tettek hozzáférhetővé filmeket, zenei albumokat, számítógépes programokat. Ezzel a forgalmazóknak, szerzőknek, alkotóknak előzetes számítások szerint több százmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.
Az ügyben a pénzügyi nyomozók Balatonfüreden és Hódmezővásárhelyen rajtaütést hajtottak végre. A házkutatások során több mint 7000 gigabyte mennyiségben zároltak adatokat az elkövetők által bérelt szervereken. A biztosított adatállomány elemzése jelenleg még folyamatban van, de az előzetes becslések alapján mintegy 3500 filmalkotás, számos zenei album és számítógépes szoftver vált ilyen módon illegálisan hozzáférhetővé. Az elkövetőknek szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett miatt kell majd felelniük a bíróság előtt, a büntetés a különösen jelentős érték miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Július

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004