Oldal kiválasztása

Bóka István újra indul a polgármesterségért

Szerző: | 2014-07-30.

Bemutatták a Veszprém 2-es számú választókerület Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjeit. Az öt évre szóló mandátumért Balatonfüreden  dr. Bóka István indul. Választás október 12-én.

 

Kontrát Károly választókerületi elnök mutatta be a Blaha Lujza Étteremben tartott sajtótájékoztatón a Fidesz-KDNP színeiben induló jelölteket. A tájékoztatón elhangzott, az október 12-én tartandó önkormányzati választások során öt évre szóló mandátumot kapnak a polgármesterek illetve a képviselők. Balatonfüred polgármesteréről elmondta: elismerik, tisztelik és szeretik a városban Bóka Istvánt, aki 2002-óta vezeti a várost, az elmúlt 12 évben végzett munkáját minősíti, hogy a Füred Magyarország egyik legkedveltebb településévé vált.

– Az uniós valamint a hazai források miatt egy nagyon izgalmas időszak elé nézünk. Fürednek van esélye arra, hogy profitáljon az új gazdaságfejlesztési illetve turisztikai programokból. Pályázni fogunk. Törekednünk kell arra is, hogy minél több jól jövedelmező, egész éves állás létesüljön a városban. Fontosnak tartom, hogy a jelenleg külföldön dolgozó füredieket valahogy visszacsábítsuk a városba – fogalmazott Bóka István, aki hozzátette: hamarosan konkrét programmal áll elő és megnevezi a helyi önkormányzati képviselő-jelölteket is.

A tájékoztatón néhány mondattal bemutatkozott valamennyi polgármester-jelölt, akik között egyedül a Berhidán induló Punk János nem polgármester jelenleg is. Balatonalmádiban Keszey János, Balatonkenesén Tömör István, Csopakon Ambrus Tibor, Felsőörsön Szabó Balázs, Litéren Szedlák Attila, Pétfürdőn Dombi Norbert, Tihanyban Tósoki Imre, Várpalotán Talabér Márta a Fidesz-KDNP polgármester jelöltje. Balatonfűzfőn független jelöltként, de a Fidesz-KDNP támogatásával, Majorné Kiss Zsuzsanna indul.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004