Oldal kiválasztása

Magyar vb aranyak – Orbán Viktor a rajtnál

Szerző: | 2014-09-06.

Orbán Viktor indította el a női 7.5 km-es versenyt a füredi junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon, amelyen végül Kiss Nikoletta arany-, Sibalin Flóra pedig bronzérmet szerzett.

A miniszterelnök látogatása során felvetette, hogy létesüljön nemzetközi úszó edzőközpont a városban.

Orbán Viktor miniszterelnök, az esemény fővédnöke szombat délelőtt látogatott el Balatonfüredre, ahol elindította a 35 résztvevővel rajtoló női junior korosztály 7.5 kilométeres versenyét.

A verseny alatt a miniszterelnök a Vitorlás Étterem teraszán Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, a 2021-es vb szervező-bizottságának vezetői valamint Bóka István polgármester kíséretében találkozott Paolo Barellivel, a FINA főtitkárával és Cornel Marculescuval, a FINA ügyvezető igazgatójával. Szót váltottak a 2021-es világbajnokság előkészítéséről, illetve a magyar úszósport kiemelt kormányzati támogatásáról.
Fotógaléria. Katt a kis képre.
{photogallery}2702{/photogallery}

Beszélgetett az asztalnál helyet foglaló Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszóval, az idei Anna-bál szépével illetve első udvarhölgyével is. Felvetette, hogy a városban létesüljön a nyíltvízi úszók számára egy nemzetközi edzőközpont, lévén Balatonfürednek minden adottsága meg van ehhez.

A kormányfő módosítva eredeti programját a verseny végét is megvárta, a 7.5 kilométeres viadal utolsó körét a lelátóról szurkolta végig, majd még a parton köszöntötte az arany illetve bronzérmet szerzett magyar sportolókat.

A másfél órás verseny utolsó körében állt az élre Kiss Nikoletta, aki végül alig több mint egy másodperces előnnyel megnyerte a számot, a versenyt sokáig vezető orosz Anasztaszia Azarova előtt, míg a bronzérmet hatalmas hajrával Sibalin Flóra szerezte meg.
Történelmi siker, junior nyíltvízi magyar úszók még soha nem szereztek világbajnoki érmet.

Kiss Nikoletta és Sibalin Flóra több száz fős tömeg előtt vette át érmét a Vitorlás téren.
– Ez volt az első olyan nyíltvízi versenyem, amelyiken nem vízből, hanem startfejessel indultunk. Az orosz lány különösen kemény volt, folyamatosan azt a pozíciót akarta, amelyikben én úsztam. Tudtam, hogy nem hagyhatom az utolsó egyenesre a hajrát, ezért az ötödik kör háromnegyedénél robbantottam, és végül is ez működött. Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt, a Balatonon, magyar nézők előtt ilyen sikert értem el – nyilatkozta a verseny után Kiss Nikoletta.

A verseny utolsó napján második világbajnoki aranyérmét is megszerezte a magyar junior csapat, hiszen a Kiss Nikoletta, Kiss Attila, Orosz Ádám trió győzött a 3 kilométeres junior csapatversenyben, míg az ifjúsági csapatversenyben, messze felülmúlva a várakozásokat, negyedik helyezett lett a Sztankovics Dóra, Miksi Richárd, Drigán Zoltán összetételű trió.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Január 27

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004