Oldal kiválasztása

Balatonfüredi USC – Új klub, új lehetőségek

Szerző: | 2014-09-15.

Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club névvel új egyesület alakult a városban. A sportklubban a labdarúgás mellett immár vízilabda és szinkronúszás szakosztály is működik.

 

Idén tavasszal módosították a Balatoni Kölyök Labdarúgó Club (BKLC) alapszabályát, megalapították az új szakosztályokat és megváltoztatták az egyesület nevét, hiszen a labdarúgás mellett vízilabda utánpótlás bázisként is működik a klub. Szinkronúszással valamint úszásoktatással is foglalkozik az egyesület, amely a versenyszerű illetve a hobbi sportolás iránt érdeklődőket egyaránt várja.
A Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club (BUSC) együttműködési megállapodást kötött a városi uszoda beruházását bonyolító Balatonfüred Vízlabda Sportjáért Közhasznú Alapítvánnyal, ennek értelmében, amint elkészül az uszoda, ott zajlanak majd az edzések.

– Füreden az országos viszonyoknál kedvezőbbek a sportolási lehetőségek, készülnek az MLSZ országos pályaépítési programjának keretében az arácsi sportpályák, és épül a városi uszoda. Ezek a sportlétesítmények lehetővé teszik, hogy a jelenleginél is jobb színvonalon tegyük elérhetővé a sportolást a gyerekek és a felnőttek számára, legyen szó akár a mindennapos testmozgás igényéről, a tudatos tehetséggondozásról vagy versenysportról. Alapvetően megváltozik majd az egyesület infrastrukturális helyzete, minőségi környezetben készülhetnek a sportolni vágyók, önálló utánpótlás klubként működünk tovább – összegzett a balatonfured.hu kérdésére Makó István, a Balatonfüredi USC elnöke, aki hozzátette: a jó sportlétesítmények közösségformáló hatásukkal harmadik otthonként is funkcionálnak.

A Református Általános Iskolában rendezett sajtótájékoztatón bemutatkoztak a Balatonfüredi USC új szakágainak edzői.
Hat éves kortól lehet jelentkezni az egyesület kereteiben zajló vízilabdaedzésekre, a klub a tervek szerint idén három korosztályos bajnokságban indít csapatot – hangzott el.

– Magyarország legsikeresebb labdajátékát eddig Füreden nem tanították, most viszont nagy elánnal kezdtünk hozzá. Nyilván a városi uszodában jobbak lesznek a feltételek, de addig sem tétlenkedünk. Heti két alkalommal tartunk edzést a gyerekeknek, az ügyesebbek éveken keresztül játszhatnak a korosztályos bajnokságokban, sőt, amint kész az uszoda, itt Füreden is rendezünk majd tornákat – válaszolta kérdésünkre az edzéseket vezető Pfaff Péter, aki Egerben volt vízilabdás, majd elvégezte a Testnevelési Főiskolát és úszó oktató illetve vízilabda edzői diplomát szerzett.
– 2005 óta edzek gyerekeket, legfontosabb a sportolási lehetőség, a 6-12 éves korosztályból mindenkit várunk, aki kedvet érez kipróbálni a vízilabdát, persze a célunk az, hogy saját nevelésű játékosokból egy jó füredi csapatot hozzunk össze – mondta az edző.

A szinkronúszást Aranyossy-Nagy Zsófia oktatja, hat éves kortól várja a lányok jelentkezését. – 13 évig voltam szinkronúszó, gyönyörű sportág ez. Az egyesületen belül több szintű úszásoktatás is zajlik, ez az alap, innen válogathatunk majd a vízilabda és a szinkronúszó szakosztályba gyerekeket – fogalmazott az edző.

Az egyesület legrégebbi és legnagyobb szakosztálya a labdarúgó, amelynek vezetője továbbra is Glázer Róbert, szakedző, korábbi szövetségi kapitány. Jelenleg 118 regisztrált utánpótláskorú játékos szerepel a szakosztályban, ahol 4 előkészítő és két versenykorcsoport működik.

A szakosztályokba az egyesület hamarosan elérhető honlapján lehet jelentkezni.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004