Oldal kiválasztása

Nádas Péter és fordítói Füreden

Szerző: | 2014-09-23.

Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényének tíz országból érkező fordítói találkoznak a hétvégén Füreden. Különlegesnek ígérkezik a szerzővel folytatott beszélgetés.

 

A Magyar Fordítóház Alapítvány szervezésében szeptember 28-29. között zajló konferencián a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotásának francia, horvát, kínai, német, román, norvég, spanyol, svéd, szlovák és szlovén fordítói lesznek jelen.

A háromkötetes, 1500 oldalas regényen a szerző kisebb megszakításokkal 18 éven át dolgozott. A 2005-ben megjelent trilógiát több nyelvre lefordították, a német kiadás 2012-ben jelent meg, jelentős sajtóvisszhangja van a műnek német nyelvterületen is – mondta Rácz Péter, a Magyar Fordítóház Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A nagyregény különböző korok történeteit vonultatja fel, párhuzamos sorsokon keresztül bemutatva, hogyan szövi át az emberi életet a történelem.

A magyar nyelven zajló konferenciára kritikusokat, irodalmárokat, egyetemi oktatókat, hallgatókat és természetesen a nagyközönséget is várják, hiszen a szakmai beszélgetéseken túl a kultúrák különbözőségéből fakadó izgalmas eszmecserék is várhatók.
Ezen kívül Bodor Péter, Radics Viktória és Bagi Zsolt előadásait is megismerhetjük majd. A konferencia zárásaként pedig Károlyi Csaba beszélget Nádas Péterrel.

Regényrészlet Nádas Péter felolvasásában.

Nádas Pétert az utóbbi években a sajtó illetve az elemzők is rendre az irodalmi Nobel-díj egyik legnagyobb esélyesének tartották. Veretes, több jelentős regényt tartalmazó életművéből is kiemelkedik a Párhuzamos történetek című regény, amelyért a szerző 2012-ben megkapta a Brücke Berlin-díjat (német fordítójával, Christina Virághgal) és a Südwestrundfunk (SWR) német közszolgálati rádió Legjobb Könyvek Listája nevű irodalmi díját.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004