Oldal kiválasztása

Új laboratórium a Lóczyban

Szerző: | 2014-12-17.

Természettudományos labort létesítettek a Lóczy gimnáziumban, a korszerű oktató helyiségben több száz diáknak, köztük általános iskolásoknak is tartanak majd szakórákat.

 

– A beruházás nemcsak növeli az oktatás minőségét, hanem nagymértékben elősegíti, hogy a városban és a térségben működő oktatási intézmények közös programokban vegyenek részt, általa erősödik az iskolákban a kapcsolattartási képesség – mondta köszöntőjében Hári Lenke alpolgármester.

– Modern technológiával felszerelt, korszerű oktató és kutatólaboratóriumot alakítottunk ki a gimnáziumban. A program keretében továbbképeztük a szaktanárokat és felvettünk egy teljes állású laboránst is – fogalmazott Duna Katalin, a Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola igazgatója, aki kiemelte a megyében csupán egy ilyen laboratórium van még Veszprémben.

Szabó Lajos, a Klebersberg Kuno Intézményfenntartó Központ füredi tankerületi igazgatója kiemelte: a természettudományos tárgyak fejlesztésére rendkívül nagy szükség van, azoknak a tanintézményeknek van jövője, amelyek erre gondot fordítanak.

A több mint háromszáz milliós uniós és állami támogatás révén elkészült új, 160 négyzetméteres természettudományos közoktatási laboratórium 36 fő befogadására alkalmas. Minden évben háromszáz tanórában tartanak majd itt szakórákat a Lóczy gimnázium diákjai mellett az oktatási programhoz csatlakozó tizenkét általános iskola tanulóinak is. (A füredi iskolák mellett Tihany, Balatonalmádi, Balatonkenese, Zánka, Révfülöp és Badacsonytomaj tanintézményei vesznek részt a programban.)

A modern technológiával felszerelt korszerű oktató és kutatólabor a pedagógusok számára magas szintű és látványos tanítást tesz lehetővé, a diákok képzése pedig színesebbé, érdekesebbé válik általa. Az interaktív eszközökkel is ellátott központi laboratóriumot az intézmény emeletén alakították ki, szinte egy folyosónyi részt foglal el, a tantermeket korszerűsítették és felújították.

A program részeként a Füred tévé 336 kísérletet rögzített, ezek mindegyike megtalálható a gimnázium honlapján.

A program több célt szolgál egyszerre: költséghatékonyabbá teszi a közoktatási rendszert, javítja az oktatás minőségét, korszerűsíti a tanítást, és a diákok körében népszerűsíti a természettudományos tantárgyakat.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
szeptember 27 - október 03
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Velünk élő kiválóságok

    18:00 -20:00
    2021.09.30-2021.10.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Beszélgetés Eppel Jánossal.

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2021.09.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Nagy János Trió koncert.

  • 01

    A Zene világnapja

    10:00 -19:00
    2021.10.01
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Zenés flashmobok.

    Ferencsik-napok

    16:00 -20:00
    2021.10.01-2021.10.08
    Balatonfüred, Ady Endre út 13.
    Balatonfüred, Ady Endre út 13.

    Koncertek, előadások.

  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004