Oldal kiválasztása

Idén is rangos vitorlás-versenyek a Balatonon

Szerző: | 2015-02-08.

Több nemzetközi versenynek ad otthont idén is a tó. Füreden Európa-bajnokságot illetve két Európa Kupát is rendeznek, július 2-án pedig újra elrajtol a Kékszalag mezőnye.

 

A Magyar Vitorlás Szövetség versenynaptára szerint májusban többek között Csillaghajó District Bajnokságot rendeznek Balatonföldváron, rá egy hétre Balatonfüreden lesz a Melges 24 Európa Kupa (május 8-10.), utána közvetlenül az ORC Sportboat Európa-bajnokságot (május 19-24.) szintén itt rendezik meg. A július legnagyobb versenye a Kékszalag lesz (július 2-5.). Az elmúlt évekhez hasonlóan a sportesemény ezúttal is turisztikai látványossággá bővül, koncert, parti kitelepülés, számos kísérőprogram várja majd az érdeklődőket a Tagore sétányon.
Augusztusban Tihanyban rendezik meg a 470 Masters Világkupát, szeptemberben pedig Füredről rajtol és ide ér vissza a sportág egyik legnépszerűbb hazai rendezvényének mezőnye, a Laser Európa Kupa flottája.

A Balaton évek óta egyre több kiemelkedő nemzetközi versenynek ad otthont, Balatonfüred ebben is élen jár, hiszen a tradicionális Kékszalag mellett több világbajnokságot is rendeztek, itt zajlott például a világ legelterjedtebb hajóosztályai, a Laserek több korosztályban és típusban egyszerre rendezett világbajnoksága, a Laser World.

Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a versenyek komoly lökést adnak a balatoni turizmusnak is. Egy-egy nagyobb viadal a kísérőkkel együtt több száz, sokszor ezer látogatót vonz, akik néha több héten keresztül is jelentős összegeket költenek el a térségben.

balatonfured.hu/MVSZ

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Július

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004