Oldal kiválasztása

Hangverseny-sorozat klasszikusokkal

Szerző: | 2015-03-12.

Négy koncertből álló hangversenysorozatot indít a város. Fellép Tokody Ilona, Hegedűs Endre és Vásáry Tamás zongoraművészek, Figula János illetve a Mendelssohn Kamarazenekar.

– Hagyományteremtő szándékkal indítjuk el a komolyzenei koncerteket, az a szándékunk, hogy sok-sok éven keresztül Füred adjon otthont a nívós zenei programoknak. A kulturális kínálatunkból ez eddig hiányzott, pedig nagy igény van rá – fogalmazott az Anna Grand Hotel dísztermében rendezett sajtótájékoztatón dr. Bóka István.
A város polgármestere hozzátette: a város szeretne egy koncertzongorát vásárolni, a tervek szerint gyűjtést is szerveznek majd a minőségi hangszer beszerzése érdekében.

– Egy város kulturális életében nagyon fontos, hogy a komolyzenei élet milyen szerepet tölt be. Bízom benne, hogy ennek a bérletes koncertsorozatnak túl azon, hogy kiváló, neves művészek fellépését teszi lehetővé, közösség és közönség formáló ereje is lesz – vélekedett Kováts Péter hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője.
A hangversenysorozat művészeti vezetője kiemelte: stílusában és műfajában változatos előadások lesznek hallhatók Balatonfüreden, sztár zeneszerzők darabjai csendülnek fel, Vásáry Tamás személyes hangvételű Haydn estje pedig igazi kuriózumnak ígérkezik.

A sajtótájékoztatón Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész elmondta: mindig öröm számára Füreden koncertezni, hiszen színvonalában a város kiemelkedik a balatoni térségből. Ezúttal kedvenceit: Bach, Beethoven, Chopin és Liszt műveit zongorázza el.

A hangverseny estek keretében Figula János különleges ütős hangszeren, marimbán szólaltat majd meg Bach illetve kortárs műveket. Mint mondta, a barokktól, a népzenén át, a klasszikus illetve modern komolyzenéig sokféle mű hangzik el a koncertjén.

A hangversenyekre 8000 forintos áron kaphatók bérletek, a diákok 7000 forinttért válthatják meg a négy koncertre szóló belépőt.

PROGRAM:

Április 1. 19.00 óra – Római katolikus templom
Mendelssohn kamarazenekar hangversenye
Műsoron: Vivaldi, Bach és Mozart művei
Vendégművész: Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes

Május 10. 18.00 óra – Anna Grand Hotel
Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész estje
Műsoron: Bach, Beethoven, Chopin és Liszt művei

Október 18. 18.00 óra – Anna Grand Hotel
MarimBach – avagy a barokktól a kortárs zenéig ütőhangszereken- Figula János koncertje
Közreműködik: Kiss András zongorán és Tóth Péter ütőhangszereken.

November 14. 19.00 óra – Anna Grand Hotel
„A zenén túl” – Haydn est
Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és a Mendelssohn kamarazenekar közös koncertje.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Október 5
  • 05

    Fut a Füred

    14:00 -17:00
    2022.10.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Futóverseny a sétányon.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004