Oldal kiválasztása

Lemondott a kézis szakvezető

Szerző: | 2015-03-18.

Azonnali hatállyal felmondott György László, a BKSE utánpótlás vezetője.

A Balatonfüredi KSE elnöksége sajnálattal és a tény előtt értetlenül állva közli, hogy György László, az utánpótlás szakág vezetője 2017 nyaráig szóló szerződését azonnali hatállyal felmondva, csapatait és játékosait a szezon közepén magukra hagyva távozik Füredről – áll a klub által kiadott közleményben.

György Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak a füredi kézilabda eddigi sikereiben. Juniorjaival háromszor nyerte meg az országos bajnokságot. Ifistáit bajnoki- és kupa érmekhez segítette. A BKSE jelenlegi sikeres felnőtt keretének több, általa is nevelt játékos a meghatározó tagja, sőt néhányan már a magyar válogatott keretébe is meghívást kaptak. Másodedzőként része volt a felnőtt csapat sikereiben is.

György Lászlóra hosszú távon és komoly feladatokat szánva számítottak Balatonfüreden. Ez az együttműködés szakadt meg azonnali felmondásával, aminek módját, valamint csapatainak, játékosainak a futó szezon befejezése előtti magukra hagyását méltatlannak érezzük eddigi sikereihez, az általunk is megismert edzői hitvallásához képest – áll a klub közleményében.

A BKSE elnöksége az egyesület utánpótlás nevelése irányításával Kárpáti Krisztián szakedzőt bízza meg.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Október 7
  • 07

    Kollektív tárlat

    17:00 -19:00
    2022.10.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállítás a pandémia jegyében.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004