Oldal kiválasztása

Új elnök a turisztikai egyesület élén

Szerző: | 2016-04-07.

Böröcz Istvánt, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető igazgatóját választották meg a helyi turisztikai egyesület elnökévé. A korábbi vezető lemondott tisztségéről.

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület legutóbbi közgyűlésén, a jelen lévő tagság egyhangúlag, az egyetlen jelölt, Böröcz Istvánt választotta meg az egyesület elnökévé. Az új elnök négy évre szóló mandátumot kapott, tisztségét június 1-től látja el.
Böröcz István hét évig volt az egyesület alelnöke, mint kérdésünkre elmondta: az önkormányzattal szoros együttműködésben képzeli el a munkát.

– Új városfejlesztési stratégiája van Fürednek, amely részletesen érinti a turisztikai fejlesztéseket, beruházásokat is – ehhez igazodunk majd. Nagyon fontosnak tartom, hogy kialakítsuk a város egységes marketingjét és koncentráljuk az erre fordítható forrásokat, hiszen jelenleg ez három részre tagozódik, az önkormányzat, a turisztikai egyesület és a Füredkult tevékenységére. Meggyőződésem, hogy az aktív-, a gyógy-, illetve a borturizmus nagy kitörési lehetőség a városnak, ezeken a területeken új ötletek, fejlesztések kellenek. Dolgozunk majd azon is, hogy a szezonon kívül új programokat tudjon kínálni Balatonfüred. Egy látványos adventi kivilágításról illetve egy őszi gasztronómiai fesztivál létrehozásáról van szó – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Böröcz István.

Az ülésen a leköszönő elnök Vászolyiné Dobrosi Ágnes ismertette a turisztikai egyesület idei akciótervét és részletesen beszélt a szervezet beadta új turisztikai pályázatról. Mint hangsúlyozta, a hatvanöt millió forintos uniós forrásból marketingre, brand építésre és az aktív turizmus hangsúlyozására költenének. Kiemelte, hogy Balatonfüred erős turisztikai és idegenforgalmi pozíciót vívott ki magának, de nagyon fontos a balatoni térségben való gondolkodás.
A beszámoló végén ismertette a tagsággal lemondásának okát is.

– A vezetői tisztségek összeférhetetlensége miatt mondok le az egyesület elnöki pozíciójáról. A BalatonBest Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként dolgozom tovább, úgy gondolom, hogy itt hasznosan tudom elősegíteni a térség versenyképességének növelését – mondta elérzékenyülve Vászolyiné Dobrosi Ágnes.
Mindkét szervezet (BalatonBest Térségi Turisztikai Kft. és a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület) a Nemzetgazdasági Misztériumhoz adta be a pályázatát, ám azok elbírálásakor kiderült: a pályázati regisztráció szerint összeférhetetlen a két tisztség.

Az ülésen megválasztották az egyesület új felügyelőbizottságát is. A szavazatok alapján Bergmann Márta (Bergmann Cukrászda), Forsthoffer Ágnes (Margaréta Hotel) és Dobai András (Kredenc) kapott bizalmat.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Július

Hírek, Agora

Hírek

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Agora

  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,
  • minden jó, ha van szünet2024-04-28 11.52AgoraRégóta szerettünk volna egy színdarabot az új Központban megnézni, tegnap, 27.-én ott voltunk, sajnos. Az indító hangszóró-hangerő borzalmas volt, azt
  • Éva2024-04-27 17.35AgoraNagyon szépen felújították a Huray villákat, de a Tourinform irodájába idős ,mozgássérült ember nem tud felmenni a magas lépcsőkön,nincs korlát.Kérem,hogy

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004