Oldal kiválasztása

Miss Balaton választás Füreden

Szerző: | 2016-06-04.

A városban rendezték meg a Miss Balaton legszebb száz versenyzőjének válogatóját. A bikinis lányokat Epres Panni, Iszak Eszti, Dukai Regina, valamint Seres Attila zsűrizte.

A következő fordulót június végén rendezik, oda viszont már csak a TOP 50 szépség juthat tovább a zsűri és a közönség szavazatai alapján.

A legszebb 100 versenyző ezúttal is az Anna Grand Hotelben gyűlt össze, hogy megmutassa magát a zsűrinek. Dobó Ágnes, Polgár Krisztina, Magony Szilvia és Marton Adrienn casting trénerek segítették a versenyzőket, akiket az Epres Panni, Iszak Eszter, Dukai Regina és Seres Attila alkotta zsűri véleményezett.
– Idén különösen erős a mezőny. Már most voltak olyan lányok, akikről süt, hogy királynőnek születtek, magabiztos volt a belépőjük, megnyerő volt a megjelenésük. Azonban a szép külső mellett, nagyon fontos az intelligencia és a tájékozottság is. A következő fordulóban erre fogjuk fektetni a hangsúlyt, körülbelül negyed órában fogunk beszélgetni a továbbjutókkal- nyilatkozta Epres Panni, a zsűri elnöke.

A zsűri végül 48 lányt juttatott tovább a következő körbe, két lány sorsa viszont a közönség kezében van: június 5-én, éjfélig lehet szavazni az alábbi linken.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2025 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004