Oldal kiválasztása

Anna-báli menü – Tradíció és modernitás

Szerző: | 2016-07-15.

1825 óta sokat változott az Anna-bál ételsora, de a minőség maradt. Úgy kell ragaszkodni a hagyományos ízekhez, hogy tudjunk valami újat mutatni – mondja Tóth József, az Anna Grand Hotel séfje.

 

Tóth József immár ötödik éve felel az Anna-bál menüsoráért, kollégáival közösen már másfél hónapja tudja, mi kerül az asztalra július 23-án. A négyfogásos vacsorában reményei szerint sikerül ötvözni a tradicionális alapanyagokat csipetnyi modernitással.

– A színekkel, a textúrákkal igyekszünk új dimenziókat nyitni. A bál reggelén már 30-35 szakácsnak tartok eligazítást és percre pontosan meghatározott menetrend szerint megkezdődik a munka, hogy este nyolckor, amikor a vendégek a polgármester köszöntőjét hallgatják a díszkertben, a felszolgáló kollégák az asztalokra tehessék a hideg előételeket és megkezdődjön a vacsora- mondja a séf.

– Hideg előételként konyakos borjú tatárt tálalunk, amit szardellával, marinált spárgákkal és zsenge borsóhajtással ízesítünk, emellé füstölt tokhalfilé kerül édes-savanyú reteksalátával és fűszeres pirítóssal” – mondja Tóth József. A séf ezzel egy könnyed, de fűszeres, mediterrán ízvilágot igyekszik az előételekbe csempészni, hogy aztán a szalonnás burgonyagombóccal és illatos erdei gombákkal kínált pikáns vadragu leves átvezesse a vendégeket a háromkomponensű főételhez.

– Lesz egy zöldfűszer kéregben sült báránygerinc filé mentás zöldborsópürével és baby pak choi-jal, emellett lesz a tányéron glasszírozott gyöngytyúkmell mozzarellával, házi aszalt paradicsommal és szarvasgombás rizottó-ropogóssal, illetve sertés szűzérmék mézes diómorzsában sült édesburgonyakrémmel és zöldségtextúrákkal. A desszertünk egy karamellás piskótaforgács-torony lesz rumos meggyfénnyel, pirított mandula halommal, illetve egy lime-os, gyömbéres ganache belga csokoládéburokban, omlós zöldtea keksszel.

Éjfélkor hagyományos báli svédasztalos menüt kínálnak a vendégeknek: vörösboros marhalábszár pörkölt, ropogós malacsült, kézműves sajtvariációk, magyaros hideg vegyes ízelítők, cukrászati különlegességek, békebeli sütemények kerülnek az asztalra.

balatonfured.hu
Fotó:BrekaCom

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
január 23 - január 29
  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.01.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Antal Renáta.

  • 28

    Arácsi eszem-iszom

    12:00 -19:00
    2023.01.28
    Balatonfüred, Hősök tere 1.
    Balatonfüred, Hősök tere 1.

    Disznótoros.

  • 29
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004